Behúzta a féket az ipar

Júniusban az ipari termelés a várakozásoknál kisebb mértékben növekedett az előző év azonos időszakához képest. A KSH szerint ez kevesebb a 4 százalékos piaci várakozásnál, és az első félév átlagánál.

Úgy látszik a német ipar gyenge teljesítménye a magyar adatokban is éreztette hatását. A BMW bejelentése okozta eufória ezzel gyorsan szerte is foszlik, hiszen úgy látszik az ipar nemhogy nem képes magasabb sebességbe kapcsolni, de mintha motorfékkel lassulna.

Ami a részleteket illeti, a KSH előzetes kommentárjában kiemelte az elektronika és élelmiszer iparágak rendre átlag feletti és átlagos, míg az autógyártás átlag alatti teljesítményt hozott júniusban.

Cím
Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint 20-30, vagy akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak Debrecenben 3-4 éven belül, amikor igazán beindul a gyártás a BMW új, a hajdúsági városban létesülő gyárában.
A kisebb súlyú szektorok tehát nem tudták ellensúlyozni a meghatározó súlyú autógyártás gyenge teljesítményét. A következő hónapokban új kapacitások beindulásával (Audi) arra számítunk, hogy az autógyártás újból magára találhat és ezzel képes lehet a magyar ipar megtalálni a magasabb fokozatot.

A második negyedéves GDP adatközlés közeledtével (augusztus 14.) azt mondhatjuk, hogy a lassuló kiskereskedelmi forgalom és a gyengülő ipari teljesítmény tükrében nem várhatjuk, hogy sikerül megismételni a kiugró első negyedéves növekedést, sokkal inkább lassulásra számíthatunk.

Még pontosabb következtetések levonására a pénteki építőipari adatok fényében lesz lehetőségünk, de egyre valószínűbb, hogy csak 4 százalék vagy az alatti lehetett a második negyedéves GDP-növekedés.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
 

 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo