Augusztus 20-án minimum másfél milliárd forintot durrogtatunk el

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint augusztus 20-án minimum másfél milliárd forintot durrogtatunk el. Ez csak a rakétabiznisz összege, az egyéb költségeket, mint a szervezés, egyéb rendezvények, területbiztosítás, zene, stb. nem tudni.

A Magyar Turisztikai Ügynökség közleménye értelmében az elmúlt napokban félrevezető cikkek jelentek meg az augusztus 20-ra tervezett tűzijátékkal kapcsolatban.

Ez is szép lesz, nem kérdés (MTI/Lakatos Péter)

A Magyar Turisztikai Ügynökséghez érkezett közérdekű adatigénylés a tűzijáték előzetes költségbecslését kérte. Az előzetes költségbecslés egy döntéselőkészítő dokumentum, amely jelen esetben már nem releváns, hiszen az idei tűzijáték ára pontosan tudható, mivel azt a Magyar Turisztikai Ügynökség az év első felében már beszerezte. A rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 forint, amely megegyezik a tavalyi tűzijáték árával.

Az egyéb költségek azért persze nem lebecsülendők, és a tűzijáték akár többszörösére rúghatnak. Erre jó példa a tavalyi év, amikor a Privátbankár értesülése szerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal és a Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Zrt. 6,57 milliárd forint értékben kötött szerződést az augusztus 20-i ünnepségsorozatra a durrogtatáson kívül. Így 2021-ben összesen úgy 8 milliárd forint körül lehetett az államalapítás ünnepe.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo