Windows cikkek

hirdetés

Ha Windows-t használ, ez a vírus könnyen leszedheti a pénzét

Ha Windows-t használ, ez a vírus könnyen leszedheti a pénzét 

Új titkosító zsarolóvírust azonosítottak a Kaspersky szakemberei. A Sodin névre keresztelt kártevő egy közelmúltban felfedezett nulladik-napi Windows-sérülékenység kiaknázásával szerez magas szintű jogosultságot a megfertőzött rendszerben.
Váltani kell, vége a Windows 10-nek is

Váltani kell, vége a Windows 10-nek is 

A Microsoft a Windows 7 mellett a vállalat Windows 10 Mobile szoftverének támogatását, fejlesztését is feladja. A vállalat csak 2019. december 10-ig ad ki javításokat, biztonsági kiegészítéseket a szoftverhez.
GDPR rendelet IT biztonság szemmel

GDPR rendelet IT biztonság szemmel 

Egyre többször hangzik el az Ügyfelek részéről a következő kérdés: „Milyen arányban jogi és mennyire IT kérdés a GDPR felkészülés”? Nos én személy szerint ennél tovább szoktam bontani ezt a témakört. A jogi és IT oldala mellett megjelennek az üzleti döntések is, ami a felkészülés szerves része. Jelen bejegyzésben abban szeretnék segítséget nyújtani, hogy az IT biztonsági tekintetben, hogyan tudunk akár házon belül is felkészülni bizonyos helyzetekre.
Magyarországon támad a legtöbb vírus

Magyarországon támad a legtöbb vírus 

A Sophos legújabb elemzése szerint nem csak a Windows, de az Android, Linux, MacOS platformok sincsenek biztonságban a számítógépes zsarolóvírusok elől. Idén világszerte összesen két zsarolóvírus – WannaCry és Cerber – volt felelős a számítógépek elleni támadások 89,5 százalékáért.
Az asztali gépen a Windows a nyerő, telefonon már erősebb az Apple

Az asztali gépen a Windows a nyerő, telefonon már erősebb az Apple 

Az információ a legnagyobb hatalom az ecommerce üzletben, az adatok a legértékesebb tényezők, ismeretük a kulcs az egyes üzletek számára a felhasználóbarát és nagyszerű vásárlási élményt nyújtó oldalak fejlesztéséhez. Az internet globális elterjedésének köszönhetően a weblapok nemzetközileg elérhetőek, könnyedén hozzáférhetünk szinte bármilyen szolgáltatáshoz, viszont lehet a felhasználói szokások alapján egyértelmű különbséget tenni az egyes országok között? Ezt a kérdést járta körbe egy átfogó kutatásban a Visual Meta, mely 13 országban működtet e-kereskedelmi oldalakat ShopAlike, valamint Ladenzeile néven, és most saját adataik felhasználásával mutatják be az egyes európai országok közti különbségeket az operációs rendszerek, eszközök és keresők használata alapján.
hirdetés
Újabb kibertámadás várható!

Újabb kibertámadás várható! 

A következő hónapokban várhatóan számos kiberbűnöző fog támadást indítani a ShadowBrokers által kiszivárogtatott biztonsági hibák felhasználásával. A WannaCry ezeknek a nyilvánosságra hozott hibáknak csupán egy apró részét használta fel, hiszen egyetlen biztonsági rés kihasználására specializálták, viszont mellette még számos féreggé alakítható, távoli kódvégrehajtásra alkalmas mechanizmusról tudunk. Szerencsére a legtöbb ilyen hibát már kijavították azzal a Windows biztonsági frissítéssel, amely az Eternalblue probléma kezelésére volt hivatott - olvasható a Sophos közleményében.
A zsarolóvírus az NSA által felfedezett biztonsági rést támadja, itthon is

A zsarolóvírus az NSA által felfedezett biztonsági rést támadja, itthon is 

A BBC szakértőkre hivatkozva pénteken azt írta, hogy a világ mintegy 74 országát érintő WannaCry zsarolóvírus az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) által felfedezett és kihasznált biztonsági rést támad a Windows operációs rendszerekben.
Naponta kilencezer új vírus Androidra

Naponta kilencezer új vírus Androidra 

Első alkalommal történt meg, hogy a világon többen interneteztek androidos telefonokról, mint windowsos számítógépekről. A kártékony kódokat készítő bűnözők ezért belehúztak: naponta kilencezer új vírust készítenek.
Kevesebb adatot gyűjt rólunk mától a Windows

Kevesebb adatot gyűjt rólunk mától a Windows 

A Microsoft tavaly októberben bejelentett különleges frissítése, a Windows 10 Creators Update megérkezett. Az alkotói frissítés elsősorban a szórakoztató funkciókkal bővíti a rendszert, de az adatvédelmi szolgáltatások is fejlődtek.
Most már valamit tényleg kell kezdeni az XP-vel

Most már valamit tényleg kell kezdeni az XP-vel 

A Windows XP több mint egy éve, 2014. április 8-án kapott utoljára nyilvános biztonsági frissítéseket. Azóta szinte minden XP-felhasználó támogatás nélkül volt kénytelen használni a Microsoft 14 éves operációs rendszerét, hiszen a kritikus hibák javításához csak a Custom Supportra előfizető szervezetek juthattak hozzá - írta a Bitport.hu.
hirdetés

Lassan véget ér az XP-korszak – de nem nálunk 

A magyar felhasználók több mint 15 százaléka még mindig Windows XP-t használt 2014 júniusában, ami komoly hatással van az információbiztonságra, mivel az elavult operációs rendszerek és alkalmazások használata komoly veszélyt jelent.

Fél év múlva véget ér az XP-korszak, de vállalkozók megtartanák 

A Windows XP támogatása egy év múlva véget ér – 2014. április 8-tól a Microsoft nem nyújt támogatást a Windows XP felhasználóknak, és nem lesznek elérhetők számukra a biztonsági frissítések sem.

XP, Vista: meg vannak számolva napjaik 

A közeljövőben több Windows operációs rendszer, a Windows XP 2. szervizcsomag (SP2), a Windows 2000 és a Windows Vista végleges (RTM) verziójának támogatása véget ér. A Microsoft az újabb operációs rendszerekre vagy szervizcsomagokra való frissítést javasolja ügyfeleinek.

Befutott a Windows 7 – kifutott az RC 

A Windows 7 nemcsak hazánkban, hanem világszerte nagy sikert aratott, hiszen január végére globálisan a felhasználók 7,57%-a telepítette az új operációs rendszert. Az elégedett felhasználók között azonban számos olyan található, akik még nem a végleges, hanem a kiadásra jelölt, ún. „Release Candidate" (RC) verzióval dolgoznak, amelyet Magyarországon 2009. május 5-től ingyenesen telepíthettek számítógépeikre az érdeklődők.

"Soha nem érezhették olyan jól magukat a PC-k, mint most" 

Október 31-én több mint ezer hazai viszonteladó kezdte meg a Windows 7 magyar nyelvű kiadásának forgalmazását. A Microsoft  szerint új operációs rendszere jelentősen leegyszerűsíti a PC-k kezelését, lehetővé teszi a számítógép gyorsabb indítását, kevesebb energiát fogyaszt, felhasználói felülete látványosabb, letisztultabb.

Tesztelje Ön is a Windows 7-et! 

A Windows 7 kiadásra jelölt (Release Candidate, RC) változatának mai bevezetése fontos mérföldkő a Microsoforint Corp. számára a várva várt, új operációs rendszer fejlesztésében. Az MSDN és TechNet előfizetők már most letölthetik az RC verziót az internetről.

Aki akarja, kipróbálhatja az új Windows-t 

Idő előtt kiszivárgott a Windows 7 első bétája, amelyet a Microsoft csak 2009 elején tervezett kiadni. A várhatóan egy év múlva megjelenő operációs rendszer legfrissebb tesztverziója már felbukkant a legtöbb fájlcserélő hálózaton, gondos kezek még VMware virtuális gépet is készítettek belőle, így a kísérletező kedvűek anélkül próbálhatják ki a Windows 7-et, hogy feltelepítenék.
hirdetés
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
hirdetés
Készülhetnek a vállalatok! Új világot hoz az ESG

Készülhetnek a vállalatok! Új világot hoz az ESG 

A jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik. 
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hirdetés
Elrajtolt a Te is legyél Pénzügyi Junior Klasszis verseny!

Elrajtolt a Te is legyél Pénzügyi Junior Klasszis verseny! 

Október 16-ig jelentkezhetnek a technikumok és szakképző iskolák négyfős csapatai.

Költségkímélés

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok 

Az Allianz Hungáriához az év első 8 hónapjában közel 35 ezer lakóingatlannal kapcsolatos kárbejelentés érkezett.

Pénzszerzés

Óriási innovációs támogatási program indul

Óriási innovációs támogatási program indul 

Lezárult a 35 milliárd forint keretösszegű új innovációs támogatási program társadalmi egyeztetése, megjelent a három fő területre koncentráló pályázat.

Jogi kisokos

Egyre gátlástalanabbak a kiberbűnözők

Egyre gátlástalanabbak a kiberbűnözők 

Kibertámadás érte a Nemzetközi Büntetőbíróság számítógépes rendszerét.

Cégblog

Erős KKV címmel új műsort indít a Trend FM és a radiocafé

Erős KKV címmel új műsort indít a Trend FM és a radiocafé 

Szeptember 25-én este 8 órakor startol el a radiocafén az Erős KKV, Tomán Szabina és Mihálovits András műsora.

Klímablog

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése  

Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetőségként tekintenek rá.

Gazdaság

Korlátozták az üzemanyagkivitelt, amitől árcsökkenését várnak az oroszok

Korlátozták az üzemanyagkivitelt, amitől árcsökkenését várnak az oroszok  

Az orosz kormány csütörtökön ideiglenes korlátozást vezetett be a benzin és a gázolaj exportjára a belföldi üzemanyagpiac stabilizálása érdekében.

Társadalom

Ördögi kört lát Szijjártó Péter

Ördögi kört lát Szijjártó Péter 

Szijjártó: a terrorizmus és az illegális bevándorlás egyfajta ördögi kört alkot egymással.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo