Aki akarja, kipróbálhatja az új Windows-t

Idő előtt kiszivárgott a Windows 7 első bétája, amelyet a Microsoft csak 2009 elején tervezett kiadni. A várhatóan egy év múlva megjelenő operációs rendszer legfrissebb tesztverziója már felbukkant a legtöbb fájlcserélő hálózaton, gondos kezek még VMware virtuális gépet is készítettek belőle, így a kísérletező kedvűek anélkül próbálhatják ki a Windows 7-et, hogy feltelepítenék.

Apró változások

Az első tesztek szerint a Windows 7 béta stabil és gyors, a telepítés rövidebb időt vesz igénybe mint a Vista esetében, egy modern gépre akár 15-20 perc alatt installálható az operációs rendszer. Használat közben is tempós a Windows 7, annak ellenére, hogy bétaváltozatról van szó. Az ősszel kiadott és a fájlcserélőkön szintén elérhető M3 verzióhoz képest a Beta 1 nem szolgál sok újdonsággal, mindössze élesítettek benne olyan funkciókat, amelyek az M3-ban még le voltak tiltva, de kis trükközéssel abból is elő lehetett csalogatni őket.

Folytatás a HWSW-n.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo