Széchenyi tőkealap cikkek


A jövőt mutatták meg az Accelerator Program résztvevői

A jövőt mutatták meg az Accelerator Program résztvevői 

A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség szervezésében zajló mentorprogramban részt vevő csapatok az üzleti tervezés, a piackutatás, a szellemi tulajdon, valamint a vállalkozásindítással kapcsolatos jogi és marketingkérdések területén ismerkedtek a sikerhez vezető folyamatokkal.
Ha ezt a 9 pontot betartja, vonzani fogja a befektetőket

Ha ezt a 9 pontot betartja, vonzani fogja a befektetőket 

Egy stabilan működő vállalkozás alapfeltétele, hogy az alapítók már a korai fázisokban is körültekintően, a piaci viszonyokat alaposan feltérképezve járjanak el. Számtalan tiszavirág életű céget láthattunk már, amelyek noha rendelkeztek egy jó ötlettel, a precíz kivitelezés hiányában mégsem tudták üzleti keretek közé emelni azt. Ennek a problémának a kiküszöböléséhez nyújt segítséget a startupok számára az Investment Readiness Level (IRL) modell, amely 9 mérföldkövet határoz meg.
Amikor a tőke kiszáll…

Amikor a tőke kiszáll… 

A kockázati befektetések esetén is előfordulhat, hogy a befektető a tervezettnél hamarabb kiszáll a beruházásból. Sok vállalkozás hamar ki tudja vásárolni a befektetőt, de az is előfordul, hogy a beruházó kénytelen búcsút inteni a cégnek.
Ez kell a befektetőket vonzó jövőképhez

Ez kell a befektetőket vonzó jövőképhez 

A tapasztalatok nem a legkedvezőbbek, ha a magyar kkv-k saját jövőbeli céljaikkal kapcsolatos tudatosságáról van szó. Pedig a sikeres finanszírozáshoz világos jövőkép kell, ami vonzza a potenciális befektetőket.
Befektetési célpontokat keres a Széchenyi Tőkealap

Befektetési célpontokat keres a Széchenyi Tőkealap 

Már több mint 4 milliárd forint értékben vontak be forrást a hazai kis és középvállalkozások a Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól. Ebben az évben várhatóan ötmilliárd forint kerül kihelyezésre, az Alap továbbra is keresi a befektetési célpontokat.
Kisvállalkozásba szállt be a Széchenyi Tőkealap

Kisvállalkozásba szállt be a Széchenyi Tőkealap 

Az Európai Bizottságtól kapott egyedi engedély alapján, társbefektetőkkel együtt 60 millió forinttal száll be egy Zala megyében működő fémipari kisvállalkozásba a Széchenyi Tőkealap.
Kisvállalkozás is juthat nagy pénzhez

Kisvállalkozás is juthat nagy pénzhez 

Bővítette tőkeprogramját a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA): olyan hazai mikro- és kisvállalkozások is fogadhatnak be tőkét, amelyek eddig a korábbi szabályok miatt nem pályázhattak visszatérítendő fejlesztési forrásokra, de olyanok is, melyek stabil működésük ellenére nem is gondolták volna, hogy a tőkebevonás az ő szintjükön működőképes megoldás lehet.
SZTA-tőkejuttatás: íme a konkrét feltételek

SZTA-tőkejuttatás: íme a konkrét feltételek 

A jövőben nagyobb értékű befektetéseket is tehet a Szechenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA). Az alábbiakban a konkrét módozatokra vonatkozó feltételeket foglaltuk össze az intézmény blogbejegyzése alapján.
Balkányon fektet be a Széchenyi Tőkealap

Balkányon fektet be a Széchenyi Tőkealap 

Bevásárlóközpontoktól MÁV-kocsikon át víztározók zsilipkapuiig terjed az a referencialista, amihez az Innova-Metálnak köze van Magyarország területén. A társaság az egyre komolyabb műszaki színvonalú fémszerkezetek gyártásához való felkészülésre fogja fordítani a Széchenyi Tőkealapból juttatott 63 millió forint tőkét.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.
„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE

„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE 

Néhány tízmillió forintból indult, ma már közel 300 ezer szerződéssel működik. 

Pénzszerzés

Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata

Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata 

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek.

Adózás

Megbukott a Fidesz önkormányzatokat sújtó adója az Alkotmánybíróság előtt

Megbukott a Fidesz önkormányzatokat sújtó adója az Alkotmánybíróság előtt 

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait.

Cégblog

Ezúttal a mentők és a tűzoltók kaptak komoly segítséget

Ezúttal a mentők és a tűzoltók kaptak komoly segítséget 

Közel 200 millió forintos terméktámogatást adott a Nordvital a mentőknek és a tűzoltóknak.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo