Pihenőidő cikkek


Újabb bírósági ügy előtt a Ryanair

Újabb bírósági ügy előtt a Ryanair 

Kétnapos sztrájkot jelentettek be a Ryanair brüsszeli pilótái.
Nem pihenhetnek kamionjukban a sofőrök

Nem pihenhetnek kamionjukban a sofőrök 

A luxembourgi székhelyű uniós bíróság egy belgiumi törvényszék kérésére értelmezte a sofőrök pihenőidejére vonatkozó szabályozás szövegét. A jogalkotó ily módon arra törekedett, hogy a járművezetőknek lehetőségük legyen arra, hogy szokásos heti pihenőidejüket olyan helyen töltsék, amely alkalmas és megfelelő szálláskörülményeket biztosít, márpedig egy kamion vezetőfülkéje nem tűnik ilyennek.
Háromszorosára nőhet a munkaidőkeret

Háromszorosára nőhet a munkaidőkeret 

Ma tárgyalhatja az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, mely átfogóan módosítaná a munka törvénykönyve munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseit. Tekintettel arra, hogy a kormánypárti törvényjavaslat elfogadása valószínűsíthető, valamint, hogy a tervezett módosítások július 1. napjával hatályba fognak lépni, célszerű e változásokra előzetesen felkészülni. Az alábbiakban a legfontosabb változásokat mutatja be szakértőnk.
Erre kell figyelni a munkaidő beosztás során

Erre kell figyelni a munkaidő beosztás során 

A munkaerőhiány következtében a munkáltatók gyakran igyekeznek a szabályokat a "rugalmasan" értelmezni, és így a megengedettnél több munkaidőt osztanak be a munkavállalóik számára. Ez azonban komoly veszélyeket rejthet. Jogi szakértőnk segít, mire kell figyelni!
Változtak a pihenőidő szabályai

Változtak a pihenőidő szabályai 

A munkavállalót a napi munkavégzés befejezése és a következő napi munkavégzés megkezdése között megillető napi pihenőidő szabályai 2017. január 1-jével némileg megváltoznak, szélesebb körben biztosítva ezzel a munkavállalók számára a regenerációhoz szükséges időt.
Vasárnapi munkáért is lehet hétfői bért adni

Vasárnapi munkáért is lehet hétfői bért adni 

A legtöbb munkavállaló számára a hétvége a pihenés ideje, ezért ha szombat-vasárnap mégis munkavégzésre kerül sor, azért külön díjazás tűnhet indokoltnak. Ez azonban nem feltétlenül van így, hiszen a szombat, de bizonyos esetekben a vasárnap is, ugyanolyan munkanapja lehet a munkavállalónak, mint a kedd vagy a szerda.
Egy órával rövidebb lehet a pihenőidő

Egy órával rövidebb lehet a pihenőidő 

Eddig a két műszak között legalább 11 órát kellett biztosítani a dolgozónak – jövőre elég lehet 10 óra vagy akár hét óra pihenés is a Munka Törvénykönyve módosítása szerint – figyelmeztet az RSM Hungary szakértője.
Kávéval üzemel alvás helyett a magyar melós

Kávéval üzemel alvás helyett a magyar melós 

Nem alszunk eleget és munka közben sem pihenünk, csak minden negyedik munkahelyen van biztosított pihenőidő. Legkevesebbet a fizikai alkalmazottak alszanak, ők a 6-7 órás országos átlagnál is kevesebbet. Ezzel szemben a fiatalok kifejezetten sok időt szánnak erre a tevékenységre - derül ki a Profession.hu felméréséből.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Ingyenes bankszámlákkal támadnak a bankok

Ingyenes bankszámlákkal támadnak a bankok 

Nullás számlacsomagokkal fordultak rá az őszre a pénzintézetek.

Pénzszerzés

Bajba kerülhetnek az Otthon Starttal lakást vevők

Bajba kerülhetnek az Otthon Starttal lakást vevők 

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették.

Cégblog

5 ok, amiért a vállalat kulcsembere menni készül

5 ok, amiért a vállalat kulcsembere menni készül 

Ha már évek óta vezető vagy, biztosan ismered azt, amikor péntek délután jön az sms üzenet: „Beszélnünk kellene valamiről, hétfőn ráérsz?” Nem ír ennél többet, nem is kell. Tudod, mit fog mondani.

Társadalom

Az örök dilemma: közbelépni vagy segítséget hívni?

Az örök dilemma: közbelépni vagy segítséget hívni? 

Egy veszélyes helyzetben a jó szándék önmagában nem elég. Aki segítségnyújtás közben fizikailag szembeszáll egy támadóval, maga is pillanatok alatt áldozattá válhat. Kovács Ildikó önvédelmi oktató szerint ezért azt is meg kell tanítanunk a gyerekeknek, hogyan segítsenek úgy, hogy közben a saját testi épségüket ne veszélyeztessék.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo