Munkahelyi szerelem cikkek


Munkahelyi szerelem: házi nyúlra is lőhetünk

Munkahelyi szerelem: házi nyúlra is lőhetünk 

Szokták mondani, hogy a szerelem mindent legyőz. Ha azonban egy zord főnök és pletykás kollégák állítanak elé akadályt, jobb, ha inkább nagyon is tudatosan teszünk azért, hogy mind szakmai, mind magánéleti fronton happy end legyen a munkahelyen szövődött szerelem vége.
Valentin-napra szeretettel: a munkahelyi románc szabályai

Valentin-napra szeretettel: a munkahelyi románc szabályai 

Praktikusnak tűnik a munkahelyen szerelmet keresni, ám sok veszély is leselkedik a párokra. A csapat általában nehezen viseli a kollegiális kapcsolat intimmé válását, a főnök pedig a teljesítmény romlásától tart. A nyakunkon a Valentin-nap, ebből az alkalomból egy kcisit körüljártuk a munkahelyi románcok témakörét.
Szerelem a cégen belül

Szerelem a cégen belül 

A magánélethez való, Alaptörvényben szabályozott jog a munkahelyen is megilleti a munkavállalókat, azaz jogszerűen létesíthetnek párkapcsolatot kollégájukkal, azt semmiféle belső szabályzattal nem tilthatja meg a munkáltató. De hogyan érinti ez a vállalatot és a többi dolgozót?
Csak a munkaadók félnek a munkahelyi románctól

Csak a munkaadók félnek a munkahelyi románctól 

A dolgozók nagy részének semmi gondja azzal, ha a munkahelyén esik szerelembe, a főnökök viszont a produktivitás romlásától félnek. A szakértő szerint nem kéne.
Így lőjünk házi nyúlra

Így lőjünk házi nyúlra 

Szokták mondani, hogy a szerelem mindent legyőz. Ha azonban egy zord főnök és pletykás kollégák állítanak elé akadályt, jobb, ha inkább nagyon is tudatosan teszünk azért, hogy mind szakmai mind magánéleti fronton happy end legyen a munkahelyen szövődött szerelem vége.
A munkahelyi szerelem fő szabályai

A munkahelyi szerelem fő szabályai 

Praktikusnak tűnik a munkahelyen szerelmet keresni, ám sok veszély is leselkedik a párokra. A csapat általában nehezen viseli a kollegiális kapcsolat intimmé válását, a főnök pedig a teljesítmény romlásától tart.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Karácsony után jött a kijózanodás: kölcsönből élünk tovább

Karácsony után jött a kijózanodás: kölcsönből élünk tovább 

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják.

Jogi kisokos

Halasztott fizetés? Szigorúbb szabályok jönnek

Halasztott fizetés? Szigorúbb szabályok jönnek  

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo