Lézer cikkek


Vége a gyomlálásnak, összerakták a mesterséges intelligenciát, a lézert és a robottechnikát a gyomok ellen

Vége a gyomlálásnak, összerakták a mesterséges intelligenciát, a lézert és a robottechnikát a gyomok ellen 

Lézerrel irtja a gyomot egy kínai mezőgazdasági robot.
Putyinnak sietnie kell, már nem sokáig fenyegetheti a világot az atomfegyvereivel

Putyinnak sietnie kell, már nem sokáig fenyegetheti a világot az atomfegyvereivel 

Izrael olyan légvédelmi lézerrendszert telepít, amely képes lesz a rakétákat már az ellenséges terület felett elfogni. A rendszer nem igényel folyamatos elfogórakéta-utánpótlást sem harc közben, az ellenség rakétájának megsemmisítéséhez csak néhány sékel (legfeljebb ezer forint) árú elektromosság szükséges.
Már pályázhatnak a kutatók a szegedi lézerközpontnál

Már pályázhatnak a kutatók a szegedi lézerközpontnál 

Egymilliárd forint keretösszegű pályázatot hirdettek magyar kutatóknak, a szegedi ELI lézerközpontban végezhető kutatásokhoz. Eközben a központban elkezdték a munkát az első külföldi kutatók, a pályázaton a magyar kutatóknak nemzetközi szinten is versenyeznie kell.
Ezt is meg lehet oldani lézerrel

Ezt is meg lehet oldani lézerrel 

Osztrák kutatók lézeres eljárással küszöbölik ki azt az autós hibaforrást, amit a jármű rázkódása okozhat. Emiatt ugyanis gyakran előfordulhatnak kapcsolódási hibák kábelek, dugaszok és kapcsolók között.
Szegeden épülhet az uniós szuperlézer

Szegeden épülhet az uniós szuperlézer 

A helyszínértékelő bizottság javaslata alapján Magyarország Szegeden látná a legszívesebben az európai szuperlézert, tartalék helyszínnek pedig Pécset jelöli meg pályázatában - tájékoztatott a Kutatás-fejlesztésért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Hivatala.
USA: sikeres kísérlet egy komolyabb lézerfegyverrel

USA: sikeres kísérlet egy komolyabb lézerfegyverrel 

Rakéták, repülők és műholdak megsemmisítésére is alkalmas lézerágyút tesztelnek Amerikában. Egy megawatt erejű lézersugarat lőttek ki egy Boeing 747-esről egy kísérlet során az Egyesült Államokban. Bár a gép mozdulatlan volt, a célpont pedig csupán néhány kilométerre állt tőle, a sikeres kilövés mérföldkőnek számít a lézerfegyverek fejlesztésében.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.

Cégblog

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc

Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc 

Nagykanizsára érkezik, de országos terjeszkedésre készül az ismert lánc.

Gazdaság

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet

Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet 

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo