Jogi tanácsok cikkek

hirdetés

Súlyos jogi tévhitek keringenek a magyarok körében

Súlyos jogi tévhitek keringenek a magyarok körében 

Javultak a magyarok jogi ismeretei, és tudatosabban is járnak el a jogi ügyekben, mint egy évtizeddel ezelőtt, de továbbra is sok a tévhit.
Nem tudjuk, kinek fizessünk? Mi a teendő?

Nem tudjuk, kinek fizessünk? Mi a teendő? 

A bírósági letétbe helyezés a tartozások teljesítésének egyik sajátos formája. Előfordulhat ugyanis, hogy a fizetésre kötelezett például vitás ügy miatt nem tudja, kinek kell fizetnie, vagy pedig a jogosult nem akarja elfogadni a teljesítést. Ilyen esetekben, ha a kötelezettségünket teljesíteni szeretnénk, akkor rendelkezésre áll a bíróságnál való letétbe helyezés lehetősége.
Pályázati úton is köthető-e szerződés?

Pályázati úton is köthető-e szerződés? 

Pályázati úton való szerződéskötéssel leggyakrabban a közbeszerzések területén lehet találkozni. Azonban a közbeszerzések területén kívül is keletkezhet igény arra, hogy valaki pályázati úton versenyeztesse azokat, akikkel szerződést kíván kötni. Felmerülhet a kérdés, hogy bármely esetben van-e lehetőség pályázat kiírására szerződéskötés céljából, és mik e versenyeztetési eljárás alapvető szabályai?
Mit értünk veszélyes üzemi felelősség alatt?

Mit értünk veszélyes üzemi felelősség alatt? 

A kártérítésre vonatkozó jogszabályok külön foglalkoznak az olyan károk megtérítésével, amelyek fokozott veszéllyel járó tevékenységből erednek. Az ilyen tevékenységet nevezik veszélyes üzemnek is. Mivel e tevékenységek folytatása az átlagosnál nagyobb veszélyt hordoz magában, ahol akár kisebb rendellenesség bekövetkezése is súlyos kárt okozhat, ezért a veszélyes üzemi tevékenység során okozott károk megtérítésére szigorú szabályok vonatkoznak. Mit tekintünk veszélyes üzemnek, és mik a felelősség alapvető szabályai? Szakértőnk rávilágít a legfontosabb tudnivalókra!
Külföldre utazik? Erre figyeljen az ügyvéd szerint

Külföldre utazik? Erre figyeljen az ügyvéd szerint 

Ha külföldi utat tervezünk, számos körülményre ügyelnünk kell indulás előtt, hogy ne érjenek váratlan meglepetések a nyaralásunk alatt. Dr. Kozma Réka szerint még az utazás ideje alatt érdemes jogi segítséget kérni, ha a helyzet indokolja.
hirdetés
Így kerülhetjük el, hogy bukjunk a bérleti szerződésen

Így kerülhetjük el, hogy bukjunk a bérleti szerződésen 

Sajnos már véget értek azok az idők, amikor biztosíték volt, hogy az emberek szavukat adták valamire és kezet ráztak. Napjainkban egyre több esetben van szükség arra, hogy teljes bizonyossággal meggyőződjenek, vagyontárgyaik, pénzük, otthonuk biztonságban van-e. Ilyen például egy lakás, melyet albérletbe adnak, esetleg mi magunk béreljük.
Csökkenthető az ügyvezetői felelősség egy jó szerződéssel

Csökkenthető az ügyvezetői felelősség egy jó szerződéssel 

Az ügyvezetők megváltozott felelősségi viszonyokból adódó kockázatának csökkentésére a legkézenfekvőbb módszer a szerződések pontos megfogalmazása – hangsúlyozta dr. Németh Gabriella ügyvéd a Piac & Profit KKV- Akadémiáján. De hogyan írjuk át a szerződéseket, hogy csökkentsük az ügyvezető rizikóját?
Kisokos az ügyvezetői felelősség változásához

Kisokos az ügyvezetői felelősség változásához 

Még mindig sok a tisztázatlan kérdés a tavasszal hatályba lépett új Ptk.-ban meghatározott, megváltozott ügyvezetői felelősség kapcsán. A Piac & Profit KKV-Akadémiáján összefoglaltuk, amit tudni lehet és amire mindenképpen figyelni kell.
5 pont, ami nélkül ne írjon alá szerződést

5 pont, ami nélkül ne írjon alá szerződést 

Folyamatosan érkeznek a megrendelések, de vállalkozása kapacitása szűkös, ezért kiszervezi alvállalkozónak a határidős feladatai egy részét. Miket érdemes a szerződésben kikötnie és mire célszerű ügyelnie? Munkajogászt kérdeztünk.
Diákmunka: csak óvatosan!

Diákmunka: csak óvatosan! 

A diákmunka alkalmazó és alkalmazott számára is számos előnnyel jár, de ahhoz, hogy tényleg megérje a dolog, a munkáltatónak körültekintően kell eljárnia mind a felelősség, mind a munkafeladat kiválasztása, mind az adózás területén.
hirdetés

Mi tegyünk, ha a nyakunkon marad a bérlő?  

Sok vállalkozás olyan rendelkezik ingatlannal, melyet maga nem használ napi szinten. Szakértőnk szerint az eladás helyett inkább kiadni érdemes ezeket, viszont fontos, hogy védjük magunkat a bérlővel szemben!

Jogpontok a kistelepüléseken 

Kilenc dél-, és nyugat-dunántúli kistelepülésen indított ingyenes jogi szolgáltatást június 1-jétől a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége ( STRATOSZ). A Jogpont Mini országos hálózatának kiépítésére és működtetésére 170 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást nyert az együttműködő érdekképviseletek konzorciuma.
hirdetés
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
hirdetés
Készülhetnek a vállalatok! Új világot hoz az ESG

Készülhetnek a vállalatok! Új világot hoz az ESG 

A jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik. 
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hirdetés

Költségkímélés

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok

Ilyet se nagyon láttunk: rekordösszegű károkat okoztak az idei viharok 

Az Allianz Hungáriához az év első 8 hónapjában közel 35 ezer lakóingatlannal kapcsolatos kárbejelentés érkezett.
Törődjön többet megtakarításaival!

Törődjön többet megtakarításaival!  

A nehéz gazdasági helyzet és az elmúlt időszak váratlan eseményei sokak figyelmét ráirányították a megtakarítások fontosságára.

Pénzszerzés

Lesújtó: 5 ezer forintot sem tudnak havonta félretenni a magyar fiatalok

Lesújtó: 5 ezer forintot sem tudnak havonta félretenni a magyar fiatalok  

A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét.

Jogi kisokos

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt  

Globális elemzés keretében mérte fel a mesterséges intelligencia (AI) nemzetközi megítélését, vállalati alkalmazását.

Cégblog

Erős KKV címmel új műsort indít a Trend FM és a radiocafé

Erős KKV címmel új műsort indít a Trend FM és a radiocafé 

Szeptember 25-én este 8 órakor startol el a radiocafén az Erős KKV, Tomán Szabina és Mihálovits András műsora.

Klímablog

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése

Nehéz helyzetben vannak a cégek, háttérbe szorul a fenntarthatóság kérdése  

Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetőségként tekintenek rá.

Infokom

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt

Bizonytalanok a vállalatok a mesterséges intelligencia szabályozása miatt  

Globális elemzés keretében mérte fel a mesterséges intelligencia (AI) nemzetközi megítélését, vállalati alkalmazását.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo