Hitelesség cikkek


Serényi János: Egyre kevésbé hiszünk az influencereknek

Serényi János: Egyre kevésbé hiszünk az influencereknek 

A márkáknak személyessé kell tenniük magukat, személytelen cégekkel senki sem szeret beszélni. A szeretetnek és a törődésnek is részének kell lennie az ügyfélélménynek. Erről is szó esett a Piac & Profit Ügyfélélmény - 2018 konferenciáján.
A cégvezető kötelessége a personal branding

A cégvezető kötelessége a personal branding 

Itthon még kevés cégvezető tudja, hogy önmagát is fel kell építenie, mint egy brandet. Pedig nyugaton egyre nagyobb a keletje a személyes márka építésnek. Versenyelőnyt jelent a vállalkozás számára, ha a vezető jól prezentálható és hiteles figura - mondta Serényi János kommunikációs szakember a Piac & Profit Cégvezetők Csúcstalálkozója 2017 konferenciáján.
Ez a márkaépítés igazi alapja

Ez a márkaépítés igazi alapja 

Az egyik legfontosabb dolog, amit vállalkozásunk építése érdekében tehetünk, hogy márkát építünk. Hogy mire alapozzuk, azt leginkább az önismeretünk határozza meg. Építsük arra, amiben hiszünk - ez a siker alapja szakértőnk szerint.
A hitelesség hat építőköve a céges weboldalon

A hitelesség hat építőköve a céges weboldalon 

Habár ma már a legtöbb magyar kkv ügyesen alkalmazza céges weboldalán a konverziónövelő elemeket, a hitelesség építésére mégis kevés figyelmet fordítanak. Szakértőnk összegyűjtötte azt a hat egyszerű webes elemet, amely ügyfeleiben bizalmat ébreszt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól 

Szakértők: a lakosság átutalási költségeinek csökkenése az elektronikus fizetés térnyerését ösztönzi.

Cégblog

70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja

70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja 

Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.

Társadalom

Máris készülhet a következő választásra Izrael – Klasszis Podcast

Máris készülhet a következő választásra Izrael – Klasszis Podcast 

Súlyos vádak mindkét oldalon. Mire játszhat Netanjahu blokkja és milyen trükkre készülhet az ellenzék Izraelben? Klasszis Podcast Székely Róberttel.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo