G8 cikkek


Szövetség a globális élelmiszerhiány ellen

Szövetség a globális élelmiszerhiány ellen 

A G8 2012. évi tanácskozása, amit a Globális Élelmezésbiztonság témájában rendeztek májusban, minden szempontból fontos mérföldkő volt. A találkozó előestéjén Obama elnök bejelentette az Új Élelem- és Táplálékbiztonsági Szövetség megalakítását, amelynek keretében a magán- és közszféra szereplői az elkövetkezendő 10 évben 3 milliárd USA dollárt fognak befektetni az afrikai mezőgazdaságba.
A pénzvilág generáljavításra vár

A pénzvilág generáljavításra vár 

Fékeket akarnak beépíteni a bankok működésébe a világ vezető hatalmai. A politikailag is érzékeny témát ki-ki a maga szája íze szerint kezeli, legalábbis ezt mutatja a G20-ak pittsburghi összejövetele vagy előtte a pénzügyminiszterek londoni eszmecseréje, illetve az államfők találkozója. A viták középpontjában a globális pénzügyi rendszer átalakítása állt. Az amerikai elnök elégedett, az unió vezető államai gyengének ítélik az elfogadott korlátokat.
20 milliárd dollárt kapnak a legszegényebbek

20 milliárd dollárt kapnak a legszegényebbek 

A világ gazdasági nagyhatalmai 20 milliárd dolláros támogatást nyújtanak a szegény országoknak a mezőgazdaság fejlesztésére - ebben állapodtak meg a G8-tanácskozás résztvevői.
Obama sem hozta meg az igazi áttörést?

Obama sem hozta meg az igazi áttörést? 

Minden korábbinál határozottabban elkötelezte magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett a hét legfejlettebb ipari hatalom és Oroszország alkotta G8-as csoport. Szerdán kezdődött csúcstalálkozójuk első napját záró közös nyilatkozatuk szerint nem emelkedhet világszerte 2 Celsius foknál nagyobb mértékben a középhőmérséklet a 2020-ig tartó időszakban, a szén-dioxid-kibocsátást pedig 50 százalékkal csökkenteni kell 2050-ig. Ez sem elég?
"A leggyengébbek hátramaradnak az égő házban!"

"A leggyengébbek hátramaradnak az égő házban!" 

Nem most van itt az ideje a gazdaságösztönző programok visszafogásának, ezt üzente a nyolc vezető ipari hatalom (G8) állam- és kormányfőinek a Világbank elnöke. Szerinte, ha a fejlett térség már most felhagy a gazdaságélénkítéssel, annak "pusztító" hatásai lennének a fejlődő országcsoportra.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás

Fókuszban a kreativitás és a személyes tanácsadás 

2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat.

Adózás

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál

Sokba kerülhet egy apró hiba: ezek a leggyakoribb buktatók az adóbevallásnál 

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.

Infokom

Felforgatja az egészségügyet az AI: már tüneteket is vele diagnosztizálnak

Felforgatja az egészségügyet az AI: már tüneteket is vele diagnosztizálnak 

A lakosság mindennapi egészségügyi kérdéseire egyre gyakrabban az AI ad elsőként választ.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo