Európa élővilága cikkek


Magyar expedíció Európa madarai után

Magyar expedíció Európa madarai után 

Magyar madarászok indulnak 2 hetes expedícióra azzal a céllal, hogy feltérképezzék Albánia megmaradt nádasait a Natura 2000-es területek jelölőfajaként is számon tartott fülemülesitke után kutatva. A tavalyi felmérések alapján Albánia fontos vonuló- és telelőterülete a sitkének. Mivel a balkáni költőállomány a 80-as évekre felmorzsolódott, természetvédelmi vonatkozású akcióba kezdett az albán madártani egyesület, az Albanian Ornithological Society (AOS) és a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület (KME). 2017 tavaszán az együttműködés eredményeképp az élőhelyek kerültek térképre, most pedig a helyszínek jelentőségét mérik fel.
Mérföldkőhöz értek Európa legnagyobb vizesélőhelyének létrehozásában

Mérföldkőhöz értek Európa legnagyobb vizesélőhelyének létrehozásában 

A szerbiai Bačko Podunavlje területe hivatalosan megkapta a bioszféra-rezervátum minősítést az UNESCO múlt héten Párizsban hozott döntése alapján. Ez egy újabb fontos alkotóelem a WWF által kezdeményezett, öt országon átnyúló Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum megalapításához - olvasható a WWF Magyarország közleményében.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Pénzszerzés

Zuhanhatnak a személyi kölcsönök kamatai

Zuhanhatnak a személyi kölcsönök kamatai 

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél.

Klímablog

Pofonegyszerűen csökkenthető lenne a cégek karbonlábnyoma

Pofonegyszerűen csökkenthető lenne a cégek karbonlábnyoma 

A vállalatok karbonlábnyomának csökkentéséről sokaknak még mindig a költséges technológiai fejlesztések vagy energiahatékonysági beruházások jutnak eszébe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo