A víz világnapja cikkek


Újra várja a gyerekeket az ÖKO-Sziget a Víz Világnapján

Újra várja a gyerekeket az ÖKO-Sziget a Víz Világnapján 

Idén, immáron ötödik alkalommal várja az iskolásokat az ÖKO-Sziget, amelyet ismét a Víz Világnapjához kapcsolódva március 21–22-én szervez meg Szigetmonostor Önkormányzata, az Ökológiai Művelődés Alapítvány, valamint az Outdoor Mission Kft.
Legyünk szerelmesek a bolygóba

Legyünk szerelmesek a bolygóba 

Több mint ezer diák és tanár látogatott ki a Víz Világnapján és az azt követő napon, március 22-23-án megrendezett IV. ÖKO-Szigetre. Az érdeklődők  14 település 17 általános iskolájából érkeztek. A diákok a kötött programokon kívül minden eddiginél több, összesen 9 szakmai partner programjait, foglalkozásait látogathatták. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt.
Újra várja az iskolásokat az ÖKO-Sziget

Újra várja az iskolásokat az ÖKO-Sziget 

Idén negyedik alkalommal - a Víz világnapjához igazodva, március 22-23-án - szervezi meg Szigetmonostor Önkormányzata, az Ökológiai Művelődés Alapítvány, valamint az Outdoor Mission Kft. az általános iskolásoknak szóló egyik legnagyobb környezetvédelmi ismeretterjesztő rendezvényt, az ÖKO-Szigetet.
Tiszta vízhez, tiszta talaj kell

Tiszta vízhez, tiszta talaj kell 

Soha annyian nem látogattak ki a Szigetmonostoron március 21-22-én, a Víz Világnapján megrendezett ÖKO-Szigetre, mint az idén: 14 település 15 iskolájából 52 osztály, csaknem 1100 diák és 70 kísérő tanár vett részt a rendezvényen. Az idei ÖKO-Sziget központi témája, a víz mellett, a biodiverzitás veszélyes mértéket öltő csökkenése volt.
Életünk alapja van veszélyben

Életünk alapja van veszélyben 

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása miatt úgy tűnhet, hogy ha valami, akkor a víz Magyarországon igazán nem lehet probléma. Valószínűleg a mezőgazdaságban dolgozók jelentős része nem értene egyet ezzel . Főleg az iparilag fejlett országokban, így hazánkban is pazaroljuk az ivóvizet, beszennyezzük folyóinkat és tavainkat, miközben egyáltalán nem biztos, hogy mindig lesz elegendő utánpótlás.
Még sosem volt ilyen szomjas a bolygó

Még sosem volt ilyen szomjas a bolygó 

Kifogyunk a tiszta vízből – figyelmeztet az ENSZ legfrissebb jelentése. Miközben több mint hétszázmillió ember még mindig nem jut ivóvízhez, elképesztő pazarlás folyik ott is, ahol néhány éven belül ellátási problémák jelentkezhetnek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

A nyugdíjasok nyerhetnek a foglalkoztatás szigorításán

A nyugdíjasok nyerhetnek a foglalkoztatás szigorításán 

Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei, júliustól pedig további szigorítások nehezítik az EFO keretében történő foglalkoztatást.

Jogi kisokos

Mivel büntethető egy cég?

Mivel büntethető egy cég? 

Gyakori vélekedés, hogy a büntetőjogi felelősség és kockázat kizárólag a magánszemélyeket terheli.

Cégblog

Lefulladt a Tesla

Lefulladt a Tesla 

Áprilisban jórészt tovább csökkentek a Tesla elektromos autók eladásai Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo