Tásasági adó: Kovács egy évet jósol

Kovács László, az Európai Unió vám- és adóügyi biztosa csütörtökön Budapesten egy, az APEH által rendezett konferencián megerősítette, az Európai Bizottság (EB) 2008-ra leteszi a javaslatát arra a direktívára vonatkozóan, hogy milyen alapon egységesítsék az unióban a cégek által fizetett társasági adó alapját.

A közös társasági adóalap mellett a vám- és adóügyi biztos arról is beszélt, hogy az unióban olyan méreteket öltött az adócsalás - amelynek összegét Kovács László mintegy 200-250 milliárd euróra tette a becslések alapján -, hogy az EB csomagot tervez kidolgozni az adócsalások visszaszorítására az EU-ban.

Veres János pénzügyminiszter arról beszélt,, hogy az idei átmeneti adóterhelést követően Magyarországon a következő években csökken az adó- és járulékszint és 2010-re a tervek szerint GDP-arányosan 37 százalékot ér el az adó- és járulékelvonás az ez évi 38,6 százalékkal szemben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo