Szomorú számokat tettek közzé a magyar lakosságról

Az IDEA Intézet kutatása szerint összesen a felnőtt népesség 45 százaléka tud olyan barátjáról, családtagjáról, akinek az alkoholfogyasztási szokásai miatt feszültségek, viták konfliktusok szoktak előfordulni. Közülük nagyjából 800 ezer főre tehető azok száma, akiknek több ilyen közvetlen ismerőse is van.

Az alkoholproblémák elterjedésének megbízható, statisztikai becslését többféle tényező nehezíti nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is. A hivatalos, kereskedelmi, fogyasztási adatokra alapozó becslések számára problémát jelent, ha a társadalom alkoholfogyasztásában fontos szerepet játszanak a privát körülmények között készített, vagy nem hivatalos, kereskedelmi csatornák útján vásárolt termékek. Az alkoholfogyasztás veszélyességének mértékére vonatkozó, önbevalláson alapuló adatok sem adhatnak teljes körű eredményt, hiszen a társadalomra jellemző, általános attitűdök, úgymint, az alkoholfogyasztás normalizálása, illetve az arra vonatkozó önbevallást gátló személyes tényezők, jelentős mértékben torzíthatják az eredményeket.

Az IDEA Intézet 2025 januári, reprezentatív felmérése során a hivatalos adatok értelmezésének támogatásaként a felnőtt népesség szubjektív probléma-érzékelésének szintjét vizsgálta. A mintába kerülteknek arra kellett választ adniuk, hogy a közvetlen családi, baráti környezetükben ismernek-e olyan embereket, akiknek az alkoholfogyasztási szokásai miatt problémák, konfliktusok, viták és feszültségek szoktak előfordulni. Az ezzel kapcsolatos információk egy újabb nézőpontot jelenthetnek a hivatalos statisztikákhoz képest is, hiszen a környezeti érzékelés szintjére vonatkoznak, a túlzott alkoholfogyasztás társadalmi hatásainak mértékére utalhatnak.

Alkoholisták országa vagyunk?
Alkoholisták országa vagyunk?
Fotó: Depositphotos

A KSH, önbevalláson alapuló számításai szerint jelenleg Magyarországon a felnőtt népesség 5-6 százaléka tekinthető nagyivónak, kockázatos, vagy problémás alkoholhasználónak, ami nagyjából 5-600 ezer hazai komoly alkoholfogyasztási problémákkal küzdő embert jelent. WHO adatai szerint a magyarországi felnőtt lakosság 21 százaléka lehet problémás alkoholfogyasztó, olyan, aki szokásai miatt kezelésre szorul, de legalábbis kezelésre szorulna. Ez már jóval nagyobb szám, hiszen eszerint Magyarországon több mint 1.5 millió felnőtt számára okoz súlyos problémákat az alkoholfogyasztás. A nyilvánosságban leggyakrabban hivatkozott szám az 1 millió alkoholbeteg. Erről ugyan kevésbé adhat közvetlen információkat, de a társadalmi hatások mértékéről jól tájékoztat a krónikus májbetegségekben és cirrózisban elhunytak számának alakulása, ezek a betegségek ugyanis jellemzően alkoholfogyasztással függnek össze. Hivatalos adatok szerint az ilyen betegségekben elhunytak száma 100 ezer lakosra vetítve jelenleg Romániában, Szlovákiában és Magyarországon a legmagasabb egész Európában.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo