Szájer József felesége Handó Tünde semmibe vette a bírói függetlenséget

A Handó-korszak lezárult, annak terhes örökségével együtt – mondta Matusik Tamás az Országos Bírói Tanács elnöke a 444.hu-nak adott interjújában. Hatályba lépett ugyanis a kormánytöbbség által az Európai Unió nyomására elfogadott igazságügyi reformcsomag.

A beszélgetésből kiderül, Magyarország az Európai Uniónak köszönheti, hogy a bírói függetlenség egyik letéteményese az Országos Bírói Tanács (OBT) újra maga választhatta meg elnökét. Ennek az uniós nyomásnak köszönheti székét Matusik Tamás, akit elsöprő többséggel választottak meg.

Ez minden bíró sikere, a bírói önigazgatás diadala. Az elmúlt néhány évtizedben szinte példátlan, hogy egy szakmai testület, ami Handó Tünde, az OBH előző elnöke hivatali idejében az ellehetetlenülés szélére került, nem megszűnik, hanem szépen lassan megerősödik, majd egy bírósági reform jön, amivel a törvény is megerősíti a státuszát. Hatalmas siker minden magyar bíró számára, mert a bírói függetlenség egyértelműen erősödik rendszerszinten.

Az elnök hangsúlyozza, nem ez az OBT első nagy sikere, hiszen 2018-2019-ben egy másfél évig tartó alkotmányos krízis volt, mert Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) akkori elnöke teljes mértékben megtagadta az együttműködést az OBT-vel. Nem tudták teljeskörűen ellátni a feladataikat, és nem volt senki, aki ezt a problémát feloldja. Handó Tünde egyszerűen nem tűrte a más véleményt, aki nem azt képviselte, ami szerinte helyes volt, azt megdorgálta.

Dr. Matusik Tamás az Országos Bírói Tanács elnöke (Fotó: birosag.hu)
Dr. Matusik Tamás az Országos Bírói Tanács elnöke (Fotó: birosag.hu)

Matusik Tamás úgy látja, a június elsején életbe lépett igazságügy reformcsomag alapján az OBT jogköröket kapott, szisztematikusan átalakult a rendszer. A bírókirendelésről, álláshely-kérdésekről, képzésről immár nem egyedül dönt valaki, hanem szükség van egy 15 fős testület egyetértésére.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo