Sokba van nekünk az elhízás!

Az elhízás okozta betegségek évente 59 milliárd euróval terhelik meg az Európai Unió tagországainak egészségügyi költségvetését.

Áttételesen, azaz a közvetett gazdasági hatások - elveszett munkanapok, korai nyugdíjazás - költségei pedig 118-236 milliárd euróra rúgnak az Európai Bizottság számításai szerint. Eközben a másik "közellenség", a dohányzás költségeit 130 milliárd euróra teszik a szakemberek.

Az 59 milliárd euró háromszorosa például Bulgária hazai össztermékének, s meghaladja az EU közös mezőgazdasági politikájának megvalósítására szolgáló 43 milliárd eurós költségvetést.

A bizottság becslése szerint az elhízással összefüggő egészségügyi költségek az EU összes egészségügyi kiadásának átlagosan 7 százalékát teszi ki.

Kínában karcsúak

Az unió állampolgárainak 25-43 százaléka túlsúlyos, az Egyesült Államokban 28-39 százaléka. Ugyanakkor a világ két leggyorsabban fejlődő országában, Kínában és Indiában mindössze 6 százalék az arány. Magyarország nagyjából a középmezőnyben foglal helyet, Lettországgal, Litvániával, Csehországgal, Szlovákiával, Portugáliával és Finnországgal egy csoportban, az elhízottak aránya ezekben az országokban 14 százalék körüli.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo