Slambuc és sült mangalica a Hortobágyon

Szombaton verőfényes napsütésben, több mint félezer érdeklődő előtt tartották meg az idei magyar szürkebika-árverést és tenyész szemlét a hortobágyi Pusztai Állatparkban.

Az árverést megelőzően köszöntötték a 75 éve Bodó Imre professzort, a Szürkemarhát Tenyésztők Egyesületének elnökét.

Boda Mihály, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. igazgatóhelyettese elmondása szerint Bodó Imre professzor orvosként a Hortobágyon kezdte szakmai pályafutását. Ő gyűjtötte össze az első 100 magyar szürke tehenet az 1960-as években a Hortobágyon.

Az idei, egyébként a Pusztai Állatpark 1989-as létrehozása óta minden évben a Hortobágyon megtartott bikaárverésen 16 bikát vonultattak fel a gazdák előtt, s az alapos mustra utáni árverésen 5 jószág került új tulajdonoshoz. A bikákhoz darabonként 500-600 ezer forintos áron jutottak hozzá új tulajdonosaik.

Boda Mihály elmondta azt is, hogy a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöksége "Magyar népi sütő-főző hagyományok őrzője" címmel díjat alapított, amelyet most első alkalommal adtak át a bikaárverés kapcsán.

Boros László Venesz-díjas mesterszakács 8 hortobágyi amatőr főzőmesternek, többségükben pásztoroknak adta át a díjat. A kitüntetettek olyan ősi hortobágyi ételek szakavatott készítői, mint a nyárson sült mangalica, a szürkemarha gulyásleves, a bivaly- vagy a birkapörkölt, illetve a bográcsban 32-szer megforgatott slambuc.

A hortobágyi tenyész szemle résztvevői egy gulyásbotra kötött nemzeti színű szalag mellett néma felállással tisztelegtek szombaton az Aradi vértanúk emléke előtt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo