Rég volt ilyen népszerű az MDF

Az összes választókorú körében a Fidesz januári 13 százalékpontos előnye a szocialistákkal szemben februárra 10 százalékpontra apadt. Az MDF-nek 1996 óta nem volt ennyi támogatója - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből.

Jelenleg az MSZP az összes szavazó 22 százalékának támogatását tudhatja maga mögött, a Fidesz ebben a körben 32, az SZDSZ 3, az MDF 5 százalékot ért el, és 35 százalék a bizonytalanok aránya - közli a Népszabadság.

A biztos szavazók körében mért januári 22 százalékos Fidesz-előny februárra 17 százalékpontra olvadt: a nagyobb ellenzéki párt januárban a biztos pártválasztók 55, februárban 51 százalékának támogatását bírta, az MSZP januárban 33, februárban 34 százalékon állt ebben a körben.

Ugyanebben a viszonylatban az SZDSZ 4 százaléka 5-re, az MDF 5 százaléka 7-re nőtt. Utóbbinak 1996 óta nem volt ennyi támogatója. A kisebb pártok támogatottsága évekig szinte semmit nem változott, így trendeket sem lehetett kimutatni náluk. Az MDF az utóbbi hónapokban már többször elérte az 5 százalékos bejutási küszöböt, ezúttal 7 százalékon áll a biztos pártválasztók körében. A Magyar Demokrata Fórum szavazóinak arcéle nem igazán kontúros. Annyi mégis észrevehető, hogy az iskolázottság emelkedésével egyre kedveltebb, és inkább a városokban, mint a falvakban találnak szimpatizánsokat. Az MDF-esek alapvetően centrumban lévőknek tartják magukat, akár bal-jobb, akár liberális-konzervatív dimenzióban (az előbbiben 60 százalék, az utóbbiban 45 százaléka helyezi magát centrumba). A párt támogatottságának bővülése mellett továbbra is vezeti a másodlagos preferenciák listáját. Jelenleg minden tizedik választópolgár, azaz körülbelül 800 ezren a második kedvenc pártjukként nevezik meg az MDF-et.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo