Rájuk zuhant a tető - négyen meghaltak

Négy holttestet találtak a katasztrófavédelmi egységek az alatt a több száz négyzetméteres födémszerkezet alatt, amely betonozó munkásokra omlott szombaton Gyöngyösön.

Az MTI helyszíni értesülését megerősítette Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője is. Tudomásuk szerint több ember nincs a romok alatt. Tizenkét munkás dolgozott az építési területen, és a halálos áldozatokon kívül két további munkás sérült meg, akiket a hatvani Albert Schweitzer Kórházba szállítottak a mentők.

A baleset egy német autóipari befektető, a Seissenschmidt Ag. gyöngyösi üzemének építése során történt. A 4,5 millió eurós fejlesztés keretében épülő, kovácsolt futómű- és hajtóműalkatrészeket előállító gyár a tervek szerint 2007 februárjától kezdené meg a működését. Az MTI úgy tudja, hogy a munkások éppen az üzemcsarnok melletti, vasbeton szerkezetű irodaház tetővázának betonozását végezték. A szerkezet azonban megroppant a súly alatt és ráomlott a lent dolgozókra.

A balesetről - mint azt a sajtószóvivő közölte - negyed tizenegykor kapott bejelentést a katasztrófavédelem, és azonnal elindultak a helyszínre a tűzoltók, Egerből, Gyöngyösről és Hatvanból egyaránt. A műszaki mentést a helyszínen található munkagépekkel, óriásdarukkal, markolókkal kezdték meg; a kutatás során ezek segítségével mozdították el a lezuhant vasbeton elemeket. A kutatásba később bekapcsolódtak kutyás speciális mentők is, akik átvizsgálják a területet. Ugyanis így kizárható, hogy további áldozatok hevernek a törmelékek alatt.

Dolecsek Miklós, a hatvani kórház traumatológiai ambulanciájának ügyeletes orvosa az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az egyik munkás csupán könnyű sérüléseket szenvedett, és már haza is engedték. A másik munkás sérülése viszont súlyos, ambuláns ellátását követően szükségessé válik műtéti ellátása is - közölt az ügyeletes orvos. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett, több ember halálát okozó gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt kezdte meg a nyomozást - mondta Oravecz Éva, a főkapitányság sajtóügyeletese.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo