Öt éves az euró: kevesen ünneplik

Az euró bevezetésének öt éves évfordulójára készített felmérés szerint a megkérdezettek többsége úgy véli, az euró hozzájárult az infláció gyorsulásához.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Eurobarometer jelentése szerint a megkérdezettek 81 százaléka az egységes európai pénzt okolja az euró bevezetése óta bekövetkezett áremelkedésekért. A jelentésben figyelmeztetnek arra, hogy ez a felfogás terjedőben van azokban az új uniós tagországokban is, amelyek még az euró bevezetése előtt állnak. A megkérdezettek átlag 73 százaléka vélekedett úgy, hogy az euró bevezetése visszaélésekhez vezet majd az árak megállapításakor.

Az eurószkepticizmus általában is erősödőben van. Ezt tükrözi, hogy az eurót használók közül azok aránya, akik szerint a közös európai pénz bevezetése összességében kedvező hatásokkal járt, az idén 48 százalékra csökkent, szemben a 2002 évi 59 százalékkal.

A leginkább borúlátóak a görögök, a hollandok és az olaszok,- e három országban többségben vannak az euró bevezetését előnytelennek tartók.

Az Európai Bizottság sajnálatát fejezte ki a felmérés eredménye miatt, és az egységes valuta előnyeit ismertető információk hiányát okolja ezért. A bizottság hangsúlyozza, hogy szemben az eurónak tulajdonított infláció gyorsulással, az eurózónában az áremelkedések az idén alig haladják meg a 2 százalékot.

Az áremelkedések és a kamatok számos országban, hosszan tartóan csökkentek az euró révén, továbbá a közös valuta kímélt meg bennünket a valutapiaci válságoktól, a valutaspekulációktól - emelte ki Joaquin Almunia pénzügyi biztos is. Hozzátette: az európaiaknak ki kell használnia az euróban rejlő előnyöket ahelyett, hogy az eurót egyéb gondjaik okozójaként jelöljék meg.

Véleményvezér

Trump eladósítja Amerikát, de nem lesz olcsó

Trump eladósítja Amerikát, de nem lesz olcsó 

Az eladósodás rögös út, már sok ország megtapasztalhatta.
Magyar Péter szerint az ukrán kémsztori egy fideszes belső leszámolás kelléke

Magyar Péter szerint az ukrán kémsztori egy fideszes belső leszámolás kelléke 

Hirtelen felébredt a magyar kémelhárítás, legalábbis ha ukránokról van szó.
Orbán Viktor barátjára pórázt tesznek

Orbán Viktor barátjára pórázt tesznek 

Szegény patriótákat már Csehországban is üldözik.
A Harcosok Klubja regény szerzője ukrán származású, vállaltan meleg és LMBTQ szimpatizáns

A Harcosok Klubja regény szerzője ukrán származású, vállaltan meleg és LMBTQ szimpatizáns 

Nem olcsó mulatság az adófizetőknek a Harcosok Klubja.
Elsöprő többség támogatja Magyarország uniós tagságát

Elsöprő többség támogatja Magyarország uniós tagságát 

A putyinista Orbán Viktor hatalmas kisebbségben van az uniós tagság kérdését illetően.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo