Ördögi kört lát Szijjártó Péter

Óriási veszélyt jelent az Európába irányuló migrációs hullámok megerősödése, ugyanis jól látható, hogy a terrorizmus és az illegális bevándorlás egyfajta "ördögi kört" alkot egymással - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Szijjártó Péter elmondta, hogy délután nyolc hivatali partnerével folytat egyeztetést az ENSZ-közgyűlés ülése alkalmából, közöttük bahreini, csádi, moldovai, vatikáni kollégájával is, és a tárgyalások középpontjában alapvetően a háború jelentette kihívások fognak állni természetesen.

A háború ugyan egy regionális háború fizikai értelemben, és reméljük, ennél tovább nem is fog lépni, azonban a hatásai globálisak, és az egész világ most már azt várja, hogy legyen vége - hangsúlyozta.

Majd hozzátette: sok ország nem érti, miért van az, hogy az európaiak rendre a harcok beszüntetésére, békés rendezésre és tárgyalásokra szólítanak fel a fegyveres konfliktusok esetén, ezúttal viszont eltérő megközelítést alkalmaz a kontinens.

"Most, hogy Európában van a háború, számukra úgy tűnik, és sajnos nem teljesen alaptalanul, hogy az európaiak inkább szítják a feszültséget, és a háború vége helyett inkább a háború meghosszabbítását idézik elő" - jelentette ki.

"Éppen ezért a magyar békepárti álláspontot világszerte nagy megbecsültség övezi" - fogalmazott.

A miniszter üzleti megbeszéléseiről szólva kiemelte, hogy az amerikai vállalatok a második legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, 1700 cég mintegy 105 ezer embernek ad munkát. És szavai szerint ezek rendkívül pozitívan nyilatkoznak a gazdasági környezetről, s nem hagyják magukat megtéveszteni a különféle politikai támadások által.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo