Önt nem idegesíti, hogy az oroszok naponta fenyegetőznek atomfegyvereik bevetésével?

Lassan szinte naponta húzzák elő az orosz vezetők az atomkártyát. Legutóbb a külügyminiszterük beszélt megint erről. A magyar Büntető Törvénykönyv szerint nem lehet azt a látszatot kelteni, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be. A történelem úgy tűnik túllépett a hatályos normákon.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint valós a veszélye annak, hogy az ukrajnai konfliktus atomháborúvá fajul, és a harmadik világháború kitörésére is komoly esélyt lát – számolt be a BBC nyomán a hvg.hu. Lavrov úgy fogalmazott:

Nem szeretném az atomháború kitörésének esélyét mesterségesen megemelni, de egy ilyen helyzetre kell készülnünk, a kockázat jelentős.
Az orosz First Channelnek ugyanakkor hangsúlyozta: Moszkva el akarja kerülni ezeket a konfliktusokat.

Az atomfegyverek bevetésével való fenyegetőzés pár nappal az ukrajnai háború megindítását követően kezdődött.

Jöjjön, aminek jönnie kell? (Fotó: depositphotos.com)

2022. február 24-e után, mindössze 3 nappal, február 27-én Putyin utasította Szergej Sojgu védelmi minisztert és az orosz hadsereg vezérkari főnökét, hogy helyezzék készültségbe az orosz hadsereg „nukleáris elrettentő haderejét”. Putyin bejelentése után 24 óra sem telt el és már a nyugat elpusztításával fenyegetőzött az állami Russia 1 orosz állami televízió vezető hírolvasója, Dmitrij Kiszeljov.

Tengeralattjáróink több mint 500 nukleáris robbanófejet képesek kilőni. Ez garantálná az USA és az összes többi NATO-ország elpusztítását. A „miért van szükségünk a világra, ha Oroszország nincs ott” elvnek megfelelően? Oroszország nukleáris fegyvereit a világ leggyorsabb stratégiai bombázói szállítják. Az orosz stratégiai rakétaerőkről nem is beszélve. Az orosz nukleáris potenciál a legerősebb a világon. Ma az Orosz Nukleáris Haderő magas készültségben van. Putyin figyelmeztette a nyugatot. Ne próbálja megijeszteni Oroszországot.
Aztán március 22-én ugyancsak a Russia-1-en már egy orosz politológus álmodozott arról, hogy 30 másodperc alatt tüntetik el a Föld színéről a lengyelek fővárosát Varsót, amennyiben a NATO beavatkozna az ukrajnai háborúba. Hasonló riogatást kaptak a balti államok is. Az ábrándozó Szergej Mihejev – az ismert Kreml-propaganadista, Vlagyimir Szolovjov esti műsorának a vendége volt, akiről nehezen elképzelhető, hogy ne azt mondaná, amit elvárnak tőle.

A Btk. 222. §-a szerint, aki félelemkeltés céljából azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be, az a zaklatás vétségét követi el, amelynek büntetési tétele 2 év. A 2003. évi CXXV. törvény az európai uniós irányelveknek megfelelően készült és a zaklatást olyan, az emberi méltóságot sértő magatartásnak tekinti, amelynek célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. Elvileg tehát a magyar polgárok egy olyan országban élnek, ahol nem kellene megfélemlítő, ellenséges környezettől tartaniuk. Most mégis ez történik, ami érezhetően erősen hat a társadalomra, elég csak a választásokra gondolni.

Szavazzon!

Önt hogyan érintik az orosz atomfenyegetések.

  1. Semennyire.
  2. Felháborítónak tartom.
  3. Igyekszem, gyorsan elfelejteni.
  4. Idegesít.
Szavazzon!

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo