Önök kérték: így változzon a KRESZ

Az internetezők nem tetetnének biztonsági övet a távolsági autóbuszokra, de jó néven vennék, ha éjszaka a biciklisek és a gyalogosok fényvisszaverős mellényt vennének magukra - foglalta össze a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője az InfoRádióban, a közlekedési tárca internetes szavazásának eredményeit.

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy támogatnák-e, ha éjszaka, rossz látási viszonyok mellett az utcán a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak fényvisszaverős mellényt kellene húzniuk. A szavazók ezt a kezdeményezést támogatták, mint ahogy azt is, hogy éjszaka a településekre ne lehessen nehézgépjárművekkel behajtani. Egyértelműen támogatták, hogy a gyermekek szállítását végző autóbuszok jelezzék valamivel, hogy az utasai kiskorúak, illetve hogy ezeken a járműveken legyenek biztonsági övek.

A szavazók azonban nem támogatták azt, hogy a helyközi autóbuszjáratokat is ellássák biztonsági övvel, sem azt, hogy a gyermekek az autókban külön helyen üljenek, és minden 14 év alatti, 130 centinél alacsonyabb gyermeknek gyermekülésben kelljen utaznia.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo