Népszerű a Tisza-tó külföldön

Egyre több román, ukrán és brit látogat el a tisza-tavi turisztikai régióba, miközben csökken a még mindig leggyakoribb német és lengyel vendégek száma - közölte Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője.

Ez azt jelenti, hogy a németek és a lengyelek mellett, akik a külföldi vendégek 44 százalékát tették ki 2006-ban, immár a harmadik helyen állnak a románok, 10.5 százalékkal. Az ukrán vendégek aránya 9,4, a briteké pedig 3,2 százalékos volt.

A tendenciát jól mutatja, hogy tavaly négyszer annyi román és nyolcszor annyi ukrán látogatott a Tisza-tóhoz, mint 2001-ben. A britek esetében 10 százalékos a bővülés ebben az időszakban.

Az igazgató asszony hangsúlyozta, hogy a Tisza-tó elsősorban a belföldi turizmus kedvelt célpontja. Ezt mutatja, hogy a 65 ezer külföldivel szemben 169 ezer belföldi vendégéjszakát regisztráltak 2006-ban a tó menti szálláshelyeken.

Vagyis a vendégforgalom 72,1 százalékát a belföldiek tették ki, míg a külföldiek részesedése 27,9 százalékos volt. A szállásdíj-bevételek összege 58,1 százalékkal nőtt a régió szálláshelyein 2001. és 2006. között. Ez meghaladja a 52,2 százalékos országos átlagot.

A Tisza-tó is szerepel azon három kiemelt ingatlanfejlesztési projekt között, melyekre milliárdokat áldoz az állam.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo