Néha az APEH-é a legnézettebb

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapja immár kilenc éve áll az adózók szolgálatában, tevékenységéért e-Kormányzat díjat is kapott.

Csütörtöktől elérhető az APEH honlapján a 2005. évre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevalláshoz szükséges kitöltőprogram és természetesen letölthetőek a bevalláshoz szükséges dokumentumok is. Bár az adónyomtatványok továbbra is ingyenesen kerülnek azok postaládájába, akik egy évvel ezelőtt is adtak be szja-bevallást, az elektronikus forma sokkal gyorsabban terjedt el, mint arra az előzetes felmérések következtetni engedtek - hangzott el az adóhivatal csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A tavalyi évben előfordult, hogy az szja-bevallás leadását megelőző napokban országos szinten is a leglátogatottabb honlap az APEH oldala volt. 2005-ben egyébként 135 különféle adózási programot összesen 7 millió alkalommal töltöttek le. A személyi jövedelemadó kitöltését segítő programot 507 ezren töltötték le, s ezzel összesen 1,2 millió szja-bevallás készült.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az adózóknak lehetősége van immár elektronikus formában visszaküldenie a bevallását, egy úgynevezett ügyfélkapun keresztül. Ehhez mindössze annyi szükséges, hogy az okmányirodában az elektronikus ügyintézéshez szükséges felhasználói azonosítót és jelszót kérjen. A kitöltött bevallást a www.magyarorszag.hu internetes oldalon keresztül tudja a saját adóazonosítójával, vlamint a megkapott azonosítóval és jelszóval visszaküldeni, a sikeres feltöltésről pedig az adóhatóság rögvest visszaigazolást küld. (A Ügyfélkapuhoz tartozó azonosítóval egyébként teljes körű államigazgatási eljárásra lesz módja az ügyfélnek.)

Amennyiben valaki könyvelővel készítteti el az adóbevallását, úgy a meghatalmazottnak kell Ügyfélkapu-azonosítóval rendelkeznie, továbbá az adóhatóságnál is regisztráltatnia kell magát, hogy mely adózók nevében szeretne nyilatkozatot benyújtani.

Mivel az szja-bevallások többsége nem ráfizetésről, hanem adóvisszatérítésről tanúskodik, egyesek sietnek, hogy minél hamarabb visszakaphassák pénzüket. Az adóhatóság képviselői a lelkes állampolgárok tájékoztatására elmondták, hogy az első adóvisszatérítéseket március elsején kezdik el postázni, egyébként pedig törvényben rögzített kötelességük, hogy az adóbevallás beérkezésétől számított harminc napon belül visszautalják az ügyfelek járandóságát.

Idén a személyi jövedelemadó-bevallások beadási határideje május 22.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo