Munkatársat keres? Alkalmazzon munkanélkülit támogatással!

Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) 15 éves fennállása alatt 480 ezer hátrányos helyzetű munkanélkülinek nyújtott képzést, átmeneti vagy tartós foglalkoztatást - mondta Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter.

Az OFA alapításának tizenöt éves évfordulóján a miniszter az alapítvány hét dolgozójának elismerő oklevelet adott át. Lamperth Mónika elmondta, hogy ebben az időszakban az alapítvány 32 milliárd forintot használt fel a pályázatokon elnyerhető támogatásokra. Az alapítvány a helyi non profit szervezetek bevonásával szervezi a programokat, általában olyan munkanélküliek körében akiket az Állami Foglalkoztatási Szolgálat nehezebben ér el.

Az alapítvány a Munkaerőpiaci Alapból nyer el forrásokat a programokra, ezek általában kisebb létszámmal indulnak, sikerességük esetén pedig országosan is hasznosítja a tapasztalatokat az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

214 ezer munkanélkülit vontak be

Az OFA korábbi közlése szerint az alapítvány az első tíz évben 12 milliárd forinttal gazdálkodhatott, ebből a pénzből 214 ezer munkanélkülit sikerült bevonni a programokba. Ebben az időszakban évenként átlagosan 1,2 milliárd forintot használhatott fel az OFA.

Az utóbbi öt évben ennél lényegesen több pénz állt rendelkezésükre, 20 milliárd forint. Ebben az időszakban 266 ezer hátrányos helyzetű személyt sikerült bevonni a programokba.

Székely Judit a tárca szakállamtitkára az újabb programokról elmondta: tervezik, hogy az OFA ösztönzést, támogatást ad majd az alkalmazottat eddig nem foglalkoztató kisvállalkozóknak legalább egy dolgozó felvételéhez. Az államtitkár elismerően szólt az OFA tevékenységéről, többek között a helyi foglalkoztatási paktumokat segítő irodákról. A regionális irodák Budapesten és több vidéki városban adnak támogatást az ilyen foglalkoztatási együttműködések szervezéséhez, eredményes munkájához.

A paktumok az adott térségben a munkaügyi intézményrendszer, az önkormányzatok, a képző intézmények, a helyi munkáltatók, szakszervezetek intézményesített, rendszeres együttműködésével próbálják meg kihasználni azokat a foglalkoztatást javító lehetőségeket, amelyek e napi munkakapcsolat nélkül nem hasznosulnának. Mint Székely Judit elmondta, vannak olyan paktumok, amelyekben 40-50 intézmény, cég működik együtt a közös cél eléréséért, a helyi foglalkoztatás javításáért.

Most került társadalmi egyeztetésre a TAMOP 1.4.1.A pályázati csomag, melynek célja, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű, munkanélküli emberek tartós munkába állását.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo