Mire lenne jó a Facebook emberkísérlete?

700 ezer felhasználójával kísérletezett a Facebook úgy, hogy erről nem értesítette őket. Kiderült, a közösségi oldal valóban tud hatni a hangulatunkra. Végtelenek a lehetőségek...

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Laboratóriumi körülmények között már bizonyították, hogy az emberek át tudják adni egymásnak az érzelmeket egyfajta érzelmi terjedés formájában. Hasonló eredményre jutottak nagy mintán végzett, 20 éven át tartó, valódi közösségekben történő adatgyűjtések során, ahol kiderült, hogy tartós hangulatok képesek terjedni ismerősi hálózatokon keresztül.

Kép: Pixabay

A Facebook azt vizsgálta nagy mintán, hogy mi történik a tisztán szöveg alapú kommunikáció során. A kísérletben 2012 januárjában 689 ezer, angol nyelven kommunikáló felhasználó vett részt  – anélkül, hogy tudott volna róla. A kísérlethez a Facebook hírfolyam algoritmusát használták, ami folyamatosan szűri az összes felhasználó által látható információkat. A kísérlet során csupán ezeken a szűrési feltételeken változtattak. A tesztcsoportoknak más mennyiségben jelenített meg a Facebook egy héten keresztül negatív vagy éppen pozitív tartalmú üzeneteket az ismerőseiktől.

Meg lehet változtatni egy ország lelkét?
A Prezi egyik alapítójának ötletére a világ egyik legismertebb tudósa Philip Zimbardo épp Magyarországot szemelte ki, hogy a legnagyobb volumennel elindítsa társadalmi projektjét, amely a hétköznapi hősökről, azokról szól, akik azt gondolják, ha tenni kell valamit, maguk kezdik.
A választás talán furcsának tűnik, hisz a magyarok 80 százaléka nem kötődik civil szervezethez, majdnem felük érzi úgy, hogy nem tudja befolyásolni napi dolgait, 84 százalékunk szerint senki sem törődik a másik emberrel – állítják kutatási eredmények. Na ez az, amit meg akarnak változtatni a Hősök Tere projekt elindítói.
A projekt végső nagyszabású célja az önző és közönyös életszemlélet átfordítása optimizmusba, jövőre koncentráló hősies képzeletbe. Az egyre jobban növekvő, mozgalomszerű szerveződés után még az iskolai a tantervbe is szeretnének bekerülni.
Az elvek egyszerűek: Vedd észre, hogy helyzet van. Állj meg! Gondold végig mit tehetsz! Biztosan tehetsz valamit! Legalább egyszer próbáld meg! Jó érzés lesz! És ha úgy alakul, elvárhatod te is a segítséget. Mert az vagy, amit teszel!
Azok az emberek, akiknek kevesebb negatív tartalmú bejegyzést mutatott meg a Facebook, több pozitív tartalmú bejegyzést írtak. Azok az emberek, akiknek kevesebb pozitív tartalmú bejegyzést mutatott meg a Facebook, több negatív tartalmú bejegyzést írtak a kísérlet során.Az is kiderült, hogy azok a felhasználók, akik olyan posztokat kaptak, amiben kevesebb volt az érzelmi töltet, kevésbé lettek önkifejezők.

A kísérlet azt bizonyította be, hogy írott formájú, számítógép által közvetített felületen is képesek érzelmi hangulatok terjedni. Az emberekre hatással van az a hangulat, amit a Facebookon belül látnak, hiszen ha pozitívabb dolgokat tapasztalnak a virtuális környezetükben, pozitívabb megnyilatkozásaik lesznek nekik is.

Ugyanakkor a kísérlet  több kérdést felvet. Egyrészről minden Facebook felhasználó elfogadja a regisztrációja során, hogy ilyen jellegű kísérleteket végezhet rajta a Facebook külön engedély nélkül, de mégis kérdés, hogy ez mennyire etikus. Ennél azonban fontosabb az, hogy mennyire vagyunk kitéve a közösségi hálózatnak, és annak tulajdonosainak?

„Az emberek eddigi egyik legnagyobb aggodalma az online világgal és a Facebookkal szemben is az volt, hogy mi ki látja az adataikat? Mi lesz, ha illetéktelenek kezébe kerülnek a fotók? Betörnek-e a lakásomba, ha bejelentkezem a nyaralásom során külföldről a Facebookba? Arra azonban kevesen gondoltak, hogy akár az érzelmi állapotukat is tudja befolyásolni a Facebook csupán egy gombnyomással  – mondta el Lévai Richárd közösségimarketing-specialista.  – Az adataink védelemében ugyanis sok mindent meg tudunk tenni. Megválogatjuk, hogy kivel mit osztunk meg, honnan jelentkezünk be, milyen fotókat rakunk fel, stb. De hogyan védhetjük meg magunkat a tudat alatti befolyásolástól?”

A szakértő szerint ideális esetben akár „jóra” is lehetne használni ezt a megoldást, hiszen ha 1.3 milliárd felhasználónál sokkal több pozitív üzenet jelenne meg, akkor az mindenki életére pozitív hatással lehetne elvileg. De vajon mennyire lenne etikus egy gombnyomással, mesterséges módon javítani az egész világ lelkiállapotán?

 

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo