Mibe is kerül nekünk a túlsúly?

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO vélekedése szerint - a közvetett és közvetlen hatásokat figyelembe véve - évente akár egy százalékkal is csökkenti az EU gazdasági teljesítményét az, hogy az európai lakosság jelentős hányada túlsúlyos.

Európában átlagosan a közvetlen egészségügyi költségek hat százaléka fakad a túlsúlyból, közvetve pedig a csökkent munkahelyi teljesítmény, vagy a túlsúlyosak idő előtti halála rontja a gazdasági mutatókat. A WHO adatai szerint a legnagyobb európai gazdaság, a német egészségügyi rendszere évente 27 eurót költ fejenként a kövérségből fakadó problémák kezelésére. Svédországban ez fejenként 35 euró, a közvetett költségeket 123 euróra becslik évente. Belgiumban 54 euróra teszik ezt a költséget egy főre, Spanyolországban a WHO becslései szerint 2,5 milliárd euróba kerül a túlsúly.

Egészségügyi szakértők szerint a túlsúlyosak számának jelentős növekedésével az ezzel kapcsolatos kiadások is gyors ütemben nőnek: Nagy-Britanniában 1998-ban még 14 eurónak megfelelő volt ez a költség egy főre, 2002-ben már 19-24 euró.

A WHO úgy látja, hogy a túlsúly a közegészségügyi rendszerek egyik legnagyobb kihívása, és bár sok ország kezdett már kampányt ennek visszaszorítására, átütő sikert nem értek el. A probléma súlyosságát jelzi, hogy a WHO november 15-17 között rendezendő törökországi tanácskozását is ennek a témának szenteli.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo