Még idén elfogadják a turizmus törvényt

Jelenleg államigazgatási egyeztetésen van a turizmus törvény koncepciója, ezt követi a társadalmi-szakmai vita, és legkésőbb a második félévben a parlament elfogadja az új törvényt - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Szállodaszövetség által a budapesti turizmus fejlesztéséről rendezett konferencián szerdán Budapesten.

Nincs magyar turizmus Budapest nélkül, mivel a kereskedelmi szálláshelyek egyharmada itt található, a vendégéjszakák 60 százaléka, a szálláshely bevételnek pedig a 70 százaléka jut a fővárosra - tette hozzá az államtitkár. Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormány a foglalkoztatás szempontjából is kiemelt területnek tartja az idegenforgalmat, mivel a kevésbé képzett embereket is tudja alkalmazni.

A Széchenyi pihenőkártya júliusban kerül a piacra, és amíg az üdülési csekk jutaléka 6 százalék volt, addig a kártyánál ez csak 1,5 százalék lesz, a többi a szállodáknál marad - mondta Szatmáry Kristóf. Fontos változás, hogy minden más szolgáltatás csak a szállással együtt vehető igénybe, így a szállodáknak le kell szerződniük az egyéb szolgáltatókkal.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány felülvizsgálja a cafeteria juttatás szabályozását, mivel nem akarja, hogy az étel utalványokat a szupermarketekben váltsák be a felhasználók. A változás az éttermeknek lesz előnyös - tette hozzá.

Fővárosi tervek

A főváros új statisztikai rendszert vezet be, amellyel pontosabban lesz mérhető a turizmus gazdaságbeli szerepe - mondta a konferencián Csomós Miklós főpolgármester-helyettes. A készülő változások közül kiemelte a kibővített Budapest kártyát, és a városnéző buszok körüli "balkáni állapotok" megszüntetését. Szólt arról is, hogy a hajléktalanok és a koldusok utcai jelenlétének visszaszorítása segíti a turizmust is.

A főpolgármester-helyettes szorgalmazta az egységes Budapest marketing kialakítását, amelyet a Budapesti Turisztikai Desztinációs Menedzsment fog megteremteni. A változások között bejelentette, hogy a jövőben a Nemzeti Vágtát a Lázár testvérek rendezik.

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo