Magyarországon még a fiatalok sem!

Magyarországon a 16-24 éves lakosság 34 százaléka nem rendelkezik alapvető számítógépes ismeretekkel az Európai Unió statisztikai hivatala által kedden Brüsszelben kiadott adatsor szerint, míg uniós átlagban ugyanez az arány 10 százalékos.

A tavalyi adatokkal dolgozó statisztika szerint Dániában a korosztály minden tagja magáénak tudhatja a szóban forgó tudást, míg az új EU-tagállamok közül is Lettországban csak 2, Szlovákiában 3, Lengyelországban 6 százalék az alapismeretekkel nem bírók aránya. Görögországban a 16-24 évesek 32, Olaszországban 28 százalékánál hiányzik a vizsgált tudásanyag.

A korosztály magyarjai közül ugyanakkor 35 százalék a magas tudású kategóriába tartozik a 40 százalékos uniós átlaggal szemben. A teljes lakosság - valamennyi korosztály - keresztmetszetében Görögország a sereghajtó, mert ott az emberek 65 százaléka nincs birtokában az alapismereteknek. Olaszország 59, Magyarország 57 százalékkal következik a sorban, míg az élen Dánia és Svédország áll, mindössze 10, illetve 11 százalékos hiánnyal. A 25 országos, uniós átlag 37 százalék.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo