Lezárult a szavazás

Eredményesen zárult a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága (IKB) által meghirdetett Kormányzati Portál névadó játék. Az első körben beérkezett közel 2000 domain névjavaslatból maradt talpon az a 6, amelyekre október 5-étől lehetett szavazni az IKB honlapján (www.ikb.hu/enevado ). A szavazás eredményeként a november folyamán beinduló Kormányzati Portál a www.ekormanyzat.hu domain néven érhető majd el.

Magyarország legolvasottabb honlapjain futó bannerkampány első szakaszában közel 2000 névre érkezett javaslat. Ezekből az IKB döntőbizottsága kiválasztotta és közzétette azt a hatot, amelyeket a legmegfelelőbbnek tartott. Az Internetes felhasználók részére meghirdetett akció célja az volt, hogy szavazatukkal ők válasszák ki az általuk legjobbnak, legjellemzőbbnek ítélt domain nevet.
A szavazás 1 hetes időszaka alatt több ezren látogatták meg a névadó kampány honlapját. Közülük 1938-an szavaztak. A Kormányzati Portál hivatalos domain neve, az ekormányzat. hu lett. A javaslat mellett végül a szavazók 43%-a tette le voksát. A szavazás további eredményei a következők: www.elintez.hu (22 %), www.ehivatal.hu (15 %), www.onlinekormanyzat.hu (7 %), www.ugyintezo.hu (7 %), www.kormportal.hu (6 %). A Kormányzati Portál, a kiválasztott hivatalos domain név mellett, az itt felsorolt összes néven elérhető lesz.
A győztes névjavaslatot adó nyereménye egy 200.000 Ft értékű kézi számítógép. Az IKB által felhasznált domain nevek kitatálói pedig kisebb értékű kézi számítógépet kapnak. A győztest és a többi névadót a szervezők email-ben értesítették.
Az Elektronikus Kormányzat létrejöttének első lépcsőfokaként a Kormányzati Portál egy olyan Internetes központi hely kíván lenni, amelyen keresztül a polgárok egyszerűen és gyorsan juthatnak információkhoz, intézhetik hivatalos ügyeiket, valamint véleményt nyilváníthatnak közérdekű és személyes témákban egyaránt. (Bővebben a Piac és Profit októberi számában olvashat erről)

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo