Koronavírus: vészhelyzet van, sürgősen meg kell állítani a negyedik hullámot a német miniszter szerint

Vészhelyzet alakult ki Németországban a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt, amelyet sürgősen meg kell állítani, különben túlterhelődik az egészségügyi ellátórendszer - mondta az ügyvezető szövetségi kormány egészségügyi minisztere pénteken Berlinben.

Jens Spahn kiemelte: téved, aki azt hiszi, hogy a negyedik hullám csak az ország keleti és déli részén, Szászországban és Bajorországban idéz elő válságos állapotokat. A járvány minden eddiginél erősebb hulláma a nyugati és északi területeket is eléri, és csak az a kérdés, hogy milyen magasan tetőzik.

A járvány áldozatainak száma átlépte a százezres, "tragikus" határt, az egészségügyi ellátórendszer terheit pedig mutatja, hogy a légierő (Luftwaffe) kórházrepülőgépével kell átszállítani Bajorországból több mint száz beteget az ország kevésbé rossz helyzetben lévő térségeibe - mondta a miniszter.

(Fotó: Pixabay)

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetőjével, Lothar Wielerrel tartott tájékoztatón mindketten aláhúzták, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassításához a találkozások, érintkezések, az emberek fertőzésveszéllyel járó közvetlen kapcsolatainak jelentékeny csökkentése szükséges az egész országban.

A miniszter hangsúlyozta, hogy "most kell megállítanunk ezt a hullámot, különben azt fogjuk tapasztalni, amit mindig is meg akartunk akadályozni: az egészségügyi rendszer túlterhelését". Mint mondta, "soha nem volt még ennyire drámaian komoly" ez a veszély.

Azzal kapcsolatban, hogy a következő kormány megalakítására készülő pártok egyelőre tartózkodnak az első három hullám idején bevezetett általános - mindenkire egyformán kötelező - és országos szigorításoktól, és csak az oltatlanok mozgásának korlátozására, illetve a gócpontokra összpontosítanak, kijelentette, hogy minél tovább marad a jelenlegi keretek között a védekezés, annál "drasztikusabb" lépésekre lesz szükség később.

Egy pénteken ismertetett felmérés szerint a németek többsége elégedetlen a védekezéssel, és minden eddiginél erősebben tart a fertőzéstől. A ZDF országos köztelevízió megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a lakosság 63 százaléka gondolja úgy, hogy a döntéshozók nem eleget tesznek a járvány megfékezéséért, és 62 százalékuk érzi úgy, hogy a SARS-CoV-2 miatt veszélyben van az egészsége.

A ZDF Politbarometer nevű felméréssorozatának új adatai szerint egyre többen támogatják az oltási kötelezettség bevezetésének gondolatát. A támogatók aránya 69 százalékos, és 29 százalék utasítja el. Ezt a kérdést legutóbb júliusban vizsgálták, akkor fordított volt a helyzet, 33 százalék értett egyet azzal, hogy legyen kötelező a vírus okozta betegség (Covid-19) ellen védő oltás, és 64 százalék utasította el a gondolatot.

Az RKI pénteki adatai szerint a negyedik hullám a meredeken felívelő szakaszban van. Az utóbbi 24 órában 76 414 ember szervezetében mutatták ki a vírust. Ez bő 40 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 52 970-hez képest és új rekord, csaknem 500-zal több a szerdán 75 961 esettel beállított előző csúcsnál.

(MTI)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo