Kórházakért sztrájkolnak a vasutasok

Pénteken reggel 8 és 9 óra között egyórás figyelmeztető sztrájkot tart a Vasutasok Szakszervezete a vasútegészségügy tervezett átalakítása miatt.

"El kívánjuk érni, hogy a 2007. január 22-én a miniszterelnökhöz, az egészségügyi miniszterhez és a gazdasági és közlekedési miniszterhez az öt reprezentatív szakszervezet vezetője által írt levélben foglaltaknak megfelelően vonják vissza a vasútegészségügy szervezetéhez tartozó kórházak felszámolására, valamint más szervezetekbe történő beolvasztására irányuló törvénysértő döntéseket" - áll a Vasutasok Szakszervezete MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

A szakszervezet szerint a folyamatban lévő egészségügyi reform közvetlenül és súlyosan érinti a vasutas munkavállalókat, nyugdíjasokat és családtagjaikat. Amennyiben a MÁV kórházakat beolvasztják más egészségügyi intézményekbe, vagy bezárják, a vasutas biztosítottak elveszítik annak lehetőségét, hogy igénybe vegyék az anyagi áldozatukkal is épült kórházak szolgáltatásait.

Mint írják, az érdemi tárgyalások még nem kedződtek meg, ezért február 2-án reggel 8 és 9 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo