Könnyű kiesni a gázártámogatásból

Egy pályakezdő pedagógus házaspár még éppen hogy kaphat jövőre gázártámogatást, ám ha munkaviszonyuk harmadik éve után vannak, könnyen előfordulhat, hogy épp a havi négyezer forintos étkezési utalvány löki ki őket a rendszerből - főleg, ha az iskolafenntartó önkormányzat szerény összegű ruhapénzt, könyvtámogatást is ad a gázártámogatás igénylését megelőző három hónapban - írja cikkében a Népszabadság.

Az egyszemélyes háztartások esetében a támogatásra jogosító havi nettó kereset 93905 forintot érhet el, míg ha ketten vannak egy háztartásban, átlagosan 89200 forintot vihetnek haza, hogy megkapják az állami segítséget. A gyerekeseknél már más a helyzet: egy gyerek esetén legfeljebb havi 127, két eltartottnál pedig havi nettó 164 ezer forint lehet a támogatott gázfogyasztók háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó kereset.

A csak érettségivel rendelkező közalkalmazottak szinte mindegyike beleférne a támogatásba a bértábla alapján, csakhogy jövedelmük viszonylag nagy része származhat különféle pótlékokból, ügyeleti pénzből, támogatásokból, adómentes juttatásból. Így az utóbbi jövedelemfajták könnyen kirostálhatják a gyermektelen párokat, egyedül élőket is. Az egyetemi végzettséghez kötődő munkakörökben már a kezdő fizetés is alig megy át a rostán, ha gyermektelen az illető, ám néhány éves közalkalmazotti munkaviszony után az egygyermekes pároknak sem jár a kedvezmény.

Azok a közalkalmazottak kifejezetten rosszul járhatnak, akiknek az év végére vagy januárra esik a ruhapénz, a jutalom vagy a tizenharmadik havi bér kifizetése. Nekik így érdemes sietni a kérdőívek kitöltésével, és azokat még az őszi hónapok jövedelmi adatai alapján decemberben visszajuttatni az államkincstárnak


Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo