Ki figyel majd ránk?

Joschka Fischer, volt német külügyminiszter, a Princeton Egyetem professzora beszélt a jövő Európájáról, a világban elfoglalt pozíciójáról.

A volt miniszter attól tart, hogy a politikai és gazdasági folyamatok alakulása révén az Európa Unióban a leendő szuperhatalmak túl nagy befolyásra tesznek szert. Az Amerikai Egyesült Államokban már tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy Kína és India felzárkóznak Amerika mellé és három nagyhatalom alakul ki a 21. század során.

Külön kitért az európai geopolitikára is, ami jelentősen befolyásolja a kontinens helyzetét. A professzor véleménye szerint Európa nem képes változtatni az energiahordozókkal kapcsolatos stratégiáján, mozgásterét egyre jobban befolyásolja, behatárolja a közel-keleti, az oroszországi és az afrikai államok döntései. Ezért is kell külön figyelmet fordítani az olyan jelenségekre, mint az orosz-ukrán gáz-olaj vita nyomán kirobbant botrány. Ami megmutatta milyen sérülékeny is a rendszer.  Ráadásul az orosz elnök, Putyin kénye kedve szerint játszik hazája olaj és gáz készleteivel.

A volt miniszter kitért többek közt még a védelmi politikáról is, példaként az Amerikai védelmi rendszer telepítésénél tapasztaltakat. A városok ellenállását Lengyelországban és Csehországban. Másik fontos dolognak az Európai Alkotmány elfogadását tartja Fischer, véleménye szerint újra kell kezdeni a tárgyalásokat a 2005-ös francia és holland elutasítás után. Valamint beszélt Európára árnyékot vető két nagy háború okozta még mindig fennálló gondjairól is. A kelet és a nyugat közti különbségekről. A reformok megkezdése tehát elengedhetetlen feltétele Európa sikeres jövőjének. Joschka Fischer a következő három éves európai költségvetést különösen jelentősnek értékeli. Mert egy gyenge Európát könnyen játszótérré változtathatják majd a nagyhatalmak. Még ebben az évszázadban, ami gyakorlatilag Európa végét jelentené.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo