Józan döntést hozott az EU

Megkönnyebbüléssel fogadták a kiskereskedők, hogy az Európai Bíróság döntése szerint a behozatal tagállamában kizárólag a magánszemélyek által személyesen beszerzett és elszállított termékek mentesülnek a jövedéki adó alól - tudta meg a Bruxinfo.

Az ítélet csapás azoknak, akik eddig az interneten keresztül rendelték meg külföldről az ott alacsonyabb jövedéki adóval sújtott szeszesitalokat és dohánytermékeket, melyeket aztán egy harmadik fél (rendszerint egy erre szakosodott cég) által az otthonukba szállíttattak. A bírósági döntés azt jelenti, hogy ezeknek a vásárlóknak mostantól személyesen kell hazaszállítaniuk a termékeket.

Csak Nagy-Britannia eddig évi 1 milliárd font bevételtől esett el azért, mert polgárai máshol fizették ki az alacsonyabb jövedéki adót. A brit pénzügyminisztérium szóvivője üdvözölte a bejelentést, és kiemelte, hogy bár országa támogatja az egységes piacot, ám véget kíván vetni annak a gyakorlatnak, hogy visszaéljenek az ebből fakadó jogoknak. Reijo Kemppinen bizottsági szóvivő szerint azonban a vásárlás szabadsága szempontjából a döntés visszalépésnek tekinthető.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo