A pályázás komplex, alaposan megtervezett folyamat, ami négy fő lépésből - az előzetes áttekintésből, az előkészítésből, a konkrét megírásból és a megvalósításból áll. Nincs olyan pályázat, amelyhez az általánosan elfogadott 25 százalékos önerő ne kellene, ugyanakkor az elnyert támogatás szokás szerint nem haladja meg az igényelt összeg 40-45 százalékát. A pályázásban részt kell venniük szakmai szervezeteknek, önkormányzatoknak is – például infrastrukturális beruházások esetén – sőt egyes pályázatoknál ez a hozzájárulás alapkövetelmény. További előírás, hogy a pályázónak nem lehet 60 napnál hosszabb lejáratú köztartozása, 100 százalékban devizabelföldinek kell lennie, a saját erőről elkülönített bankszámla-kivonatot kell felmutatnia. A kötelező rész 40-50 oldalnyi anyagának tartalmaznia kell a projekt költségvetésének 5-6 évre való tervezését, ezen felül más szóba jöhető hatások – szociális, kulturális – következményeit. Ezen felül a pályázatnak tartalmaznia kell egy mellékletet is, amely referenciákat, szakmai önéletrajzokat, az alapító okiratot, szakvéleményeket, és nem utolsó sorban vizuális ábrákat foglal magába. A felsoroltak közül egyeseket kötelezővé is tehet egy konkrét pályázati feltételrendszer. Célszerű mellékelni a projektet levezető csapat adatait is.
A pályázatok átlagos átfutási ideje egy-két hónap, de egyes uniós pályázatok elbírálása fél évig is eltarthat. Az elnyert pályázat megvalósítása a közel 30 oldalas szerződéskötéssel indul, amely módosítására az igénylő fél részéről nincs lehetőség. Az elnyert összeg felhasználásáról 4-5 hónapig havi jelentést kell készítenie a vállalkozónak, ám ezzel még nem ért véget a szerződésben foglaltakkal kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettsége, ugyanis egy szigorú monitoring rendszer figyeli a támogatások célnak megfelelő felhasználását.
A projektek figyelésével, megírásával, és minden irányú tanácsadással és tájékoztatással már sok vállalkozás foglalkozik. Ezek felkeresése mindenképpen ajánlott, mert szakmai hozzáértés nélkül a pályázatok elkészítése reménytelen feladat.
(A témáról bővebben a Piac és Profit 2003. májusi számában olvashatnak!)
Hogy írjunk jó EU-pályázatot?
Hogy kell sikeres pályázatot írni? Nem egyszerű feladat. A beküldött anyagnak tökéletesen kell illeszkednie a formai és a tartalmi feltételekhez - mondja Semperger Kinga, az Árindex Forrásközvetítő és Beruházási Tanácsadó Kft. szakmai igazgatója.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.