Harminc milliárdból negyven milliárd

Hűtőmatuzsálemet találtak az energiapazarló gépek versenyében, miközben a következő hét év megtakarítási és környezetkímélő programján dolgoznak.

A kormány 2007 és 2013 között 7 Petajoule háztartási energiamegtakarítás elérését irányozta elő, ez megegyezik 600-700 millió köbméter földgáz felhasználásával, ami a jelenlegi árak mellett mintegy 40 milliárd forintnak felel meg - mondta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára, szombaton Budapesten.
Hozzátette: a kormány által elfogadott környezetvédelmi és energetikai operatív program szerint, ha azt az EU is jóváhagyja, akkor a következő hét éves időszakban energiahatékonyság javításra mintegy 30 milliárd forint fordítható.
    Mivel az uniós forrást csak intézményi programokra lehet felhasználni, ezért ez a támogatás mintegy 150-200 milliárd forint értékű lakossági energiatakarékossági programot indukálhat. Emellett a 2007. évi költségvetés összesen 3 milliárd forint energiatakarékossági célú összeget tartalmaz, ami csaknem 20 milliárd forintos lakossági programot indíthat el, mivel az állami önrész 15 százalékot tesz ki.
    A 13 hűtőgépgyártót és forgalmazót tömörítő CECED Magyarország Egyesülés az idén kampányt indított a magyarországi háztartásokban található régi, nem környezetbarát, nem energiahatékony nagyháztartási gépek mielőbbi kicserélésére korszerű, környezetbarát és energiatakarékos készülékekre. Ennek keretében szombaton a Városligeti Műjégpályán átadták a "Keressük az ország legöregebb hűtőgépét" verseny díjait. Mészáros Fanni, az egyesülés ügyvezetője közölte: Magyarországon a régi háztartási gépek aránya 35-40 százalék. Jelenleg Európa-szerte több mint 188 millió 10 évnél idősebb készülék van a háztartások használatában, melyeket a legújabb technológiát alkalmazó gépekre cserélve 44 TerraWattóra energia megtakarítás érhető el, azaz elméletileg mintegy 22 millió tonnával csökkenne a széndioxid kibocsátás. A verseny első helyezettje egy 1955-ben készült és 1956 óta működő ZIL Moszkva gyártmányú hűtőgép lett, melynek 50 év alatt a fogyasztási díja mai áron számolva 1,476 millió forintot tett volna ki. Ezzel szemben egy korszerű hűtő fogyasztási díja 50 év alatt mindössze 99 ezer forintot tenne ki.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo