Ha a kutya megharap, arra is fizet a biztosító

A tapasztalatok szerint kevesen tudják, hogy pontosan mire fizethet egy lakásbiztosítás, így baj esetén sokan akkor sem igényelnek kártérítést, ha egyébként jogosultak lennének rá. Az UNION Biztosító blogjából kiderül, mi mindenre lehet jó a lakásbiztosítás.

Ha meteorzápor esik

Nézzünk is rögtön egy extrém, ám korántsem példa nélküli esetet! 2013. február 15-én a Moszkvától 1400 kilométerre található Cseljabinszk körzet lakosai egy 15 méter átmérőjű, 10 tonnás, fénylő meteorra lettek figyelmesek, amely 53 ezer kilométeres sebességgel lépett be a Föld légkörébe. A meteor becsapódása miatt több mint 1 millió négyzetméternyi üveg tört össze, az anyagi kár pedig mintegy 7 milliárd forintra rúgott. Egy megfelelő biztosítás azonban fizet akkor is, ha idegen tárgyak – például egy meteor, egy műhold vagy akár egy légi jármű darabjai – ráesnek az ingatlanunkra.

Ha padlóra kerülnek az akvárium aranyhalai

Ha már üvegkárról beszélünk, közel sem biztos, hogy az ajtó vagy az ablak jelenti a legdurvább kiadást. Hanem például az, ha kiömlik 200-300 liter víz a parkettára vagy a drága szőnyegre. Nem ritka ugyanis, hogy összetörik, vagy csak megreped a lakás díszeként funkcionáló akvárium. Ilyenkor pedig nemcsak az akár százezrekbe is kerülő akvárium, de még az elázó berendezési tárgyak, bútorok miatt is költségekbe verhetjük magunkat. Kivéve, ha a biztosító fizet helyettünk.

Kép: Pixabay

Ha leolvad a hűtőnk

De mondunk egy még gyakoribb esetet! Víz, gáz, villany: megszoktuk, hogy minden jól működik az otthonunkban. Ám néha mégis porszem kerül a gépezetbe, és a szolgáltatás szünetel. És persze a legnagyobb nyári melegben megy el órákra az áram, például egy vihar miatt. A hűtő nyilván leolvad néhány óra alatt, a kifolyó víz pedig rögtön eláztatja az alsó szomszédot. Máris megvan a tízezres kár, ha a hűtőben tárolt húsok is megromlanak. Egy lakásbiztosításra viszont ilyen esetben is számíthatunk.

Ha gáz van a lakásban – vagy pont az hiányzik

Sajnos az sem kevésbé ritka, hogy a lakásban eltörik egy vízcső, elromlik a cirkó – így fűtés és meleg víz nélkül maradunk – vagy egyszerűen csak beletörik a zárba a kulcsunk. Ilyen esetben pedig csak egy kisebb vagyonért találunk mesterembert. Ha viszont van egy jó lakásbiztosításunk, akkor elég, ha csak a biztosítót hívjuk (akár karácsonykor is), amely 24 órán belül megszervezi és kifizeti a megfelelő szakit.

Ha eltűnik a készpénz vagy a bankkártya

Sokan a bank helyett manapság inkább a matracban vagy például a hűtőben – akár fagyasztott zöldborsónak álcázva – őrzik a pénzüket. Nekik nem árt tudniuk, hogy az eltűnt készpénz vagy a bankkártyák után is járhat kártérítés, de csak egy bizonyos összegig – általában 100-200 ezer forintig.

Ennyivel drágulhat jövőre a kgfb
13 biztosító tette közzé január 1-re szóló kötelező biztosítási díjait, mintegy 15 százalékkal emelkedhetnek az előző évhez képest a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai - írja a Biztosítás.hu.
Ha „művészek” áldozatává válunk

Azonban nemcsak a hétköznapi véletlenek vagy a betörők, de egy művész vagy egy vandál miatt is utolérhet bennünket a balszerencse. Arról lehet vitatkozni, hogy a városszerte megjelenő graffitik – azaz falfirkák – egy újfajta művészeti irányzat vagy simán csak a vandalizmus színes lenyomatai-e. Ha viszont valaki egy festékszóróval megrongálja a frissen festett házunk falát és semmi művészi értéket nem látunk ebben, a lakásbiztosítás ilyenkor is fizethet.

Ha a kutya megharap valakit

Bár a lakásbiztosítás főként az otthonunkat védi, azért egészen extrém esetekben is jól jöhet. Például akkor, ha kárt okozunk valakinek. Nézzünk pár gyakori esetet!

Mi van akkor, ha sportolás – mondjuk biciklizés vagy síelés – közben nekiütközünk valakinek, aki emiatt kórházba kerül és hónapokra kiesik a munkából?

Ki állja a cechet, ha a gyerek a nyaralás alatt valamilyen kárt okoz a szállodában, például a hallban focizik és betöri egy lapostévé képernyőjét?

Mi a helyzet akkor, ha a nyitott kertkapun kiszökik a kutya és megharap egy járókelőt, aki emiatt maradandó egészségkárosodást szenved?

Kinek a felelőssége, ha a házunk előtti csúszós járdán egy gyalogos hanyatt esik és megsérül?

A válasz nagyon egyszerű: ha kárt okozunk más tulajdonában vagy testi épségében, akkor könnyen lehet, hogy emiatt kártérítést kell fizetnünk. Kivéve, ha van egy megfelelő lakásbiztosításunk.

Ha beüt a ménkű

Nyilván nemcsak vétkesként, de áldozatként is érhet baj bárkit: itthon évente közel 690 ezer, orvosi ellátást igénylő baleset történik, azaz a szó szoros értelmében percenként beüt a ménkű. A legtöbben sportolás vagy tömegközlekedés során szenvednek balesetet, ami súlyos egészségkárosodással és komoly anyagi veszteséggel is járhat. Ha bármi okból személyi sérülést szenvedünk – például egy villámcsapás miatt vagy sportolás közben –, a lakásbiztosítás terhére jogosultak lehetünk a kártérítésre.

Ha kutyabajok gyötörnek

De nemcsak velünk történhet baj, hanem házi kedvencünket is érheti baleset vagy betegség. Ebben az esetben pedig a négylábú orvosi ellátása és gyógyszerei több tízezer forintba is kerülhetnek. A lakásbiztosítás viszont ezeket a kiadásokat is fedezheti.

Ha megsérül a sírkő

Morbid dolog, hogy a lakásbiztosítás az elhunyt rokonok sírjára is kiterjed? Nézőpont kérdése. Viszont aligha mondhatja bárki is, hogy haszontalan. Például akkor, ha a saját hibánkból kárt teszünk egy másik sírban: a gyerek nekitámaszkodik egy sírkőnek, az pedig leborul. Rögtön megvan a tízezres kár. Ám nagy baj esetén is jól jön a segítség: a biztosított halálakor járó temetési hozzájárulás legalább az anyagi terhek egy része alól mentesíti a gyászoló rokonokat.

 

 

 

 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo