Erős hagyományos szerepek

A magyar nők mintegy 70 százaléka szerint a családról és a háztartásról való gondoskodás továbbra is a gyengébbiknek mondott nem feladata - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásaiból. A többség szerint ez áldozatokkal is jár. A magyar nők jellemzően kevéssé mozdulnak ki a négy fal közül szabadidejükben.

Magyarországon ma tízből hét nő gondolja azt, hogy elsősorban a nők feladata a család és a háztartás dolgairól gondoskodni. Ennél is többen, a gyengébbik nem több mint háromnegyede (77 százalék) osztja azt a véleményt, hogy egy férfinak mindenkor gondoskodnia kell családja anyagi biztonságáról. A magyar nők elvárásai ezen a téren - legalább elviekben - teljesülnek, hiszen a férfiak 83 százaléka egyet ért azzal, hogy a család anyagi biztonságáról neki minden körülmények között neki kell gondoskodnia.

A családról gondoskodni olykor áldozatokkal is jár: a magyar nők 64 százaléka véli úgy, hogy sok mindenről le kell mondania annak, akinek családja van. A férfiak körében némiképp alacsonyabb, 59 százalékos ez az arány. A hölgyek 47 százalékára jellemző, hogy úgy érzi, fárasztja a mindennapi rutin, míg tíz férfiból négyre igaz ez az állítás.

Különbségek mutatkoznak a két nem stressztűrő képességében is: a nőknek 56, a férfiaknak pedig 45 százaléka számolt be arról, hogy nehezen viseli a stresszt. Szintén a nők körében képviselnek némiképp nagyobb arányt azok, akik arról számoltak be, sosincs elég idejük, illetve gyakran kell kompromisszumot kötniük.

A GfK Hungária korábbi kutatásai feltárták, hogy a magyarok szívesen töltik szabadidejüket otthonukban. Különösen igaz ez a gyengébbik nemre, akiknek 68 százaléka ért egyet azzal, hogy jobb otthon eltölteni egy-egy csendes estét, mint elmenni valahová. A férfiak valamivel szívesebben mozdulnak ki, körükben a 60 százalékot sem éri el azoknak az aránya, akik egy csendes otthoni estét többre tartanának egy házon kívüli programnál.

Nők a televízió előtt

A legkedveltebb televíziós műfajok tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak a nemek között. Van néhány műfaj, amelyek kedveltsége jellemzően a nők körében magasabb: a sztárok és híres emberek életét bemutató műsorokat tíz hölgyből négy szívesen nézi, amíg az uraknál csak 26 százalék ez az arány. A kulturális műsorokat a nők 43 százaléka, a férfiak 22 százaléka nézi szívesen. A divatról szóló műsorok, a sorozatok és a sláger- és nótaműsorok is jóval kedveltebbek a nők körében.

Mérsékeltebb különbség mutatkozik a nemek között, de több nézőt még így is a nők köréből szegeznek a képernyő elé az úti beszámolók, riportok, a szórakoztató showműsorok valamint a nyereményjátékok, kvízműsorok. A hírek, az időjárásjelentés, és a kabarék kedveltségében ellenben alig van különbség a nemek között.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo