Elverték munkaadójukat

Eljárást indított a rendőrség öt pécsi férfi ellen, akik elmaradt munkabérüket követelve bántalmazták és kifosztották munkaadójukat Pécsett - tájékoztatott a baranyai rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az épületek felújításával foglalkozó, budapesti illetőségű vállalkozó 350 ezer forinttal tartozott munkásainak, de nem fizetett, ezért az öt férfi úgy döntött, ha kell, erőszakkal is behajtja jövedelmét - mondta el a múlt hét végén történt ügy részleteiről Bális Eszter.

Az alkalmazottak pénteken egy pécsi borozóban felkeresték munkáltatójukat, autóba ültették, ahol aláírattak vele egy mobiltelefon vásárlásához szükséges munkáltatói igazolást, mert azt gondolták, a készülék eladásából pénzhez jutnak. Csakhogy nem rendelkeztek közüzemi számlával, így telefont nem vásárolhattak. A vállalkozót ismét autóba ültették, egy másik vendéglátóhelyre, majd a Pécshez közeli Malomvölgyi tóhoz vitték, hogy valamilyen formában rábírják adóssága rendezésére. Ennek során munkaadójukat fenyegették, bántalmazták, elvették a bankkártyáját és ezer forint készpénzét.

Az esetet a vállalkozó jelentette a rendőrségnek, miután egyik támadója kórházba vitte, hogy ellássák verés miatt keletkezett könnyű sérüléseit. A rendőrség az egyik elkövetőt elfogta, társait még keresik. Ellenük "sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és kifosztás" bűntette miatt indult eljárás, amelyért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

Bális Eszter elmondta: az ügy érdekessége, hogy a rendőrök őrizetbe vették a sértett vállalkozót is, mert ellene három korábbi bűncselekmény miatt országos elfogatóparancs volt érvényben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo