Egy hét alatt el lehetne intézni...

A kis- és középvállalkozások (kkv) az európai gazdaság motorjai, működési feltételeik javítására az Európai Unió hangsúlyt helyez - mondta Kovács László Európai Bizottság vám- és adóügyi biztosa pénteken, a "Kis- és középvállalkozások jelentősége Európa versenyképességében" címmel rendezett információs napon, Budapesten.

Kovács szerint az Európai Unióban a túlszabályozás a kkv-kat érzékenyen érinti, ezért feltett szándék a bürokráciából adódó terhek mérséklése. Ennek érdekében az Európai Unió már 60 közösségi jogszabálytervezetet visszavont, 1.400 meglévőt pedig felülvizsgál - közölte Kovács László. Az EU-biztos úgy vélekedett, hogy ésszerű, működést könnyítő és nem korlátozó szabályokat kell elfogadni, és az adószabályoknak is a piacra jutást kell segíteniük. Az EU-biztos szólt arról, hogy a közösség adó- és vámpolitikájával arra törekszik, hogy az egységes belső piac működése zavartalan legyen.

Egységes, gyors

Az Eurostat adatai szerint
az Európai Unióban 23 millió kis- és középvállalkozás működik, ahol 75 millió munkahely található.
A 23 millió kis- és középvállalkozás az európai vállalkozások 99 százalékát adja.
Kovács biztos arról is ebszélt, hogy a vállalkozások számára kedvező lenne a társasági nyereségadó-alap kiszámításának egységesítése. Előnyös lenne a több országban működő vállalkozásoknak az is, ha egy országban tehetnének eleget az áfa-elszámolási kötelezettségüknek. Az elektronikus vámadminisztráció bevezetésével is a vállalkozások működési feltételein javítana.

Az Európai Unióban azt szeretnék elérni, hogy 2007-re a tagországokban olyan egyablakos ügyintézés legyen, ahol egy hét alatt bármely tagállamban könnyen el lehet intézni a cégalapítást.

A fórumon Kovács István Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnökhelyettese szólt arról, hogy a készülő 2007-2013. évi II. Nemzeti Fejlesztési Terv is lehetőséget teremt a kis- és középvállalkozások támogatására. Az NFH elnökhelyettese szólt arról, hogy a lisszaboni folyamatban kiemelt helyen szerepel a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás bővítése.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo