Csökkennek a kkv-k terhei

Az Európai Bizottság három olyan intézkedést tett közzé, ami elsősorban a kkv-k adminisztrációs terheit csökkenti.

Az Európai Bizottság részéről ez csak az első lépés, mivel egy komplett (tíz intézkedésből álló) csomaggal kívánja könnyíteni a kkv-k adminisztráció terheit. Ha az EU végrehajtó testülete szerint ez a tíz intézkedés előreláthatóan évente mintegy 1,3 milliárd euró kiadástól kíméli meg a kis- és középvállalkozásokat. Ez a mostani tervezetcsomag közel hatszázezer céget érinthet. Az Európai Bizottság távlati terveiben 2012-re európai szinten negyedére akarja csökkenteni a vállalkozások adminisztrációs kiadásait. Még a tanácsnak, illetve az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Az egyik javaslat például a fuvarozók egyes dokumentum adási kötelezettségét szüntetné meg, amit még a század közepén vezettek be, vagy eltörölnék az élelmiszeriparban dolgozó mikrovállalkozások takarítási nyilvántartását. A harmadik tervezetben pedig a vállalkozások szétválásánál, egyesülésénél kötelező szakértői jelentéseket csak abban az esetben lennének kötelesek a cégek elkészíttetni, ha ezeket a jelentéseket a részvényesek kérik - írja a Magyar Hírlap.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo