Budapesti dugók idén

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes a Magyar Rádióban elmondta, hogy a megszorítások ellenére nem mondanak le több fontos stratégiai fejlesztésről, útfelújításról.

Az idén felújítják például a Krisztina körutat, a Budakeszi utat, a Fóti utat, a Városligeti fasort, a Fehérvári utat, a Mogyoródi utat és a Nagy Lajos király utat is.

Demszky a Klubban

2007 az uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések első éve, de egyben a takarékosabb működés éve is lesz - mondta Demszky Gábor főpolgármester a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.

Az állami megszorítások miatt 9 milliárd forintot kell kivonni a működési költségekből, ez minden ágazatot érint majd - tette hozzá Demszky Gábor. Az ellenzéki Tarlós István nyilatkozatára, miszerint a főpolgármester által beígért fejlesztésdömpingnek nincs meg a pénzügyi fedezete, Demszky Gábor úgy reagált: a főváros költségvetéssel kapcsolatos adatai mindenki számára hozzáférhetőek, nyilvánosak.

A tervezet most készül, feltehetően februárra állnak elő pontos adatokkal, márciusban pedig már életbe is léphet a költségvetés. Ennek fő összege várhatóan 15 százalékkal meghaladja majd a tavalyit - tette hozzá Demszky Gábor.

A metróépítés kapcsán Demszky Gábor közölte: március végére szerelik be az elektromos indító pajzsot, ekkor kezdődhet a fúrás az Etele téren. 2009 végére, az első szakasz, a Baross tér és a Kelenföldi pályaudvar közötti szakasz megvalósítható, 2010-ben pedig járni fog a metró egészen a Bosnyák térig.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo