Bokros: magunkkal szemben védett meg

Magyarország pénzügyi zsákutcába, csődbe jutott volna, ha nem tagja az Európai Uniónak - mondta Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem vezérigazgatója, a rendező Globális Tudás Alapítvány kuratóriumi elnöke az "Európa 2007" konferencia megnyitóján pénteken Budapesten.

"Meggyőződésem, hogy az Európai Unió bővítése sikertörténet, mind a régi, mind az új országok számára" - mondta. Bokros Lajos szerint a bővítés, így Bulgária és Románia felvétele nem fenyegetés, hanem lehetőség, hogy az új tagok megreformálják gazdaságukat és előmozdítsák a régi tagok strukturális reformjait.

A lengyel nyugdíjrendszer a reform után fenntarthatóbb, mint a francia, vagy a szlovák adórendszer hatékonyabb és egyszerűbb, mint az olasz - jegyezte meg. A volt pénzügyminiszter hangsúlyozta szerint Magyarország a fennálló államháztartási hiányával például pénzügyi zsákutcába, csődbe jutott volna, ha nem tagja az EU-nak. Lényegében "az EU magunkkal szemben védett meg bennünket" - mondta.

Bulgária 1997-ben súlyos gazdasági válságon esett keresztül, és csak 2001-ben értük el a korábbi fejlettségi szintet - mondta Alexander Boskov. Bulgária korábbi miniszterelnök-helyettese hozzátette: az 1998-ban felállított devizatanács rögzítette a deviza átváltási árfolyamát, és minimális költségvetési hiányt engedélyezett. Jelenleg Bulgáriában 3 százalékos az infláció és a GDP arányos államháztartási adat 3 százalékos többletet mutat, miközben a GDP arányos államadósság 29 százalék - sorolta a maastrichti kritérium már teljesített elemeit Alexander Boskov. "A költségvetési egyensúly érdekében mindent feláldoztunk" mondta.

"Feltételezzük, hogy Törökország el akarja érni 2015 után az EU tagságot, s ha nem sikerül a masstrichti kritériumokat teljesíteni, akkor nem sikerül" - fogalmazott Yasar Yakis. A török parlament EU bizottságának elnöke, korábbi külügyminiszter Chirac francia elnököt idézte, aki szerint ha az EU globális szereplővé kíván lenni, akkor szüksége van Törökországra.

Az EU bővítése szükséges, és ha a szabad munkaerő-áramlást kérjük számon az EU régi 15 tagjától, akkor nem lehet átmenetileg korlátozni a bolgár és román munkaerő beáramlását Magyarországra - jelentette ki Eörsi Mátyás. Az Országgyűlés EU ügyek bizottságának elnöke szerint a magyar lakosság támogatja az EU bővítését, de folyamatos tájékoztatás szükséges annak érdekében, hogy a bővítés előnyeivel és esetleges hátrányaival is tisztában legyen a lakosság.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo