Autókat vett embercsempészeknek, börtön vár rá

A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntette miatt vádat emelt egy magyar férfival szemben, aki egy Ausztriából irányított embercsempész bűnszervezet részére magyar gépkocsikat vásárolt és adott át azért, hogy a sofőrök azzal szállíthassák a migránsokat - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A közlemény szerint az ügy vádlottja, egy budapesti férfi, 2021 júniusában lépett kapcsolatba az Ausztriából irányított embercsempész bűnszervezettel, amely a szerb-magyar határ közeléből szállította a migránsokat az osztrák-magyar határhoz, illetve esetenként Ausztriába és más európai uniós tagállamokba.

A vádlott - társával együttműködve - 2021 júniusától 2021 októberéig legalább tizenkét, magyar forgalmi rendszámú gépkocsi megvásárlásában működött közre.

Egy tucat autót vettek az embercsempészeknek
Egy tucat autót vettek az embercsempészeknek
Fotó: Depositphotos

Az autókat nem saját nevükre, hanem ténylegesen nem működő cégek nevére vásárolták meg. A cégeket a vádlott által szerzett hat gépjármű esetében is tulajdonosként jegyezték be a gépjármű-nyilvántartásba, emiatt a férfinak közokirat-hamisítás bűntette miatt is felelnie kell - tették hozzá.

A vádlott és társa az így megvásárolt gépjárműveket - a megbízó utasítását követve - egy budapesti telephelyen adta át moldáv, illetve fehérorosz állampolgárságú sofőröknek. Esetenként az autókat indítókulccsal együtt hagyták a telephelyen.

A vádlott tudta, hogy az általa beszerzett és átadott gépkocsikat migránsok szállításához fogják használni. Egyes gépkocsikat a szállítások megkönnyítése érdekében a bűnszervezet tagjai át is alakítottak, így például kivették a hátsó üléseket vagy lesötétítették a hátsó ablakot - írták.

Az ügyészség a vádlottal egyezséget kötött. A férfit az ügyészség üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntettével, valamint hatrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja, ezért vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza - áll a közleményben. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo