Annyiba fáj majd a karácsonyfa, mint tavaly

Karácsonyra mintegy 400-500 hektáron termesztett fenyőfát adnak el Magyarországon évente, amelyet 5-10 évig nevelnek főként Zala, Vas és Somogy megyében; a karácsonyra értékesített 2 -2,5 millió fenyőből az import mennyisége 1 millió körüli, a termelők azonban 600-700 ezer darabot exportálnak is, az árak idén várhatóan nem változnak a tavalyihoz képest – közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI érdeklődésére.

A szakmai szervezet tájékoztatása szerint fenyőfa-termesztéssel az országban 6-8 nagyobb, 20-30 hektáron termelő gazdálkodó mellett több száz kistermelő foglalkozik, aki esetleg „csak a kert végében” vagy 1-2 hektáron termel. Magyarországon mintegy 2 ezer hektáron termesztenek fenyőt, ebből évente mintegy 400-500 hektárt vágnak ki karácsonyra.

A legkedveltebb a nordmann fenyő, az ezüst az utóbbi években ismét kedveltté vált, alacsony árkategóriában pedig változatlanul leginkább a lucot keresik. Magyarországra az import változatlanul főként Dániából és Németországból érkezik, míg a magyar fenyőfa legjelentősebb külföldi piaca Ausztria és Olaszország.

Mire vágyunk karácsonykor? Wellness és készpénz a válasz
Ha választhatnának év végi munkahelyi ajándékot, a pénznek és a wellnessutalványnak örülnének a legjobban a magyarok – derül ki a NaturMed Hotel Carbona reprezentatív kutatásából. Az országos felmérés szerint a válaszadók alig ötöde kap minden évben meglepetést munkahelyétől vagy céges partnerétől. Az ajándékozók körében legnépszerűbb ünnepi ajándék a virág, az édesség és a könyv.
A termelői árak fajtól függően változnak; méterenként 1500-4000 forint között mozognak. Ebben az évben a növekvő dán import miatt előre láthatóan csökkennek majd a termelői árak. Így a fenyőfák ára - például: a luc-, az  ezüst- és a nordmann fenyőé is – várhatóan változatlan lesz: folyóméterenként a luc 2500-3000, az ezüst 4500-5000, a nordmann pedig 7-8000 forint között mozog. A nagyobb fákat pedig a korábbi évekhez hasonlóan darabárban adják.

A Magyar Díszkertészek Szövetsége felhívja a vásárlók figyelmét: célszerű a kertészeti árudákban megvásárolni a fenyőfákat, mert amelyeket itt árusítanak, azokat decemberben vágják ki, ezért tartósabbak, szebbek. Az értékesítésnél – a szakemberek tapasztalata alapján – probléma, hogy az utak mellett nagyon sokan árulnak fenyőfát; ezeket a fákat azonban általában már november második felében kivágják, így frissességüket, szépségüket gyorsan elvesztik – közölte a szakmai szervezet.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo