A reklámidőt is beosztotta az EU

Az Európai Parlament szerdán elfogadta a televíziózásról szóló irányelv módosítását, amelyet az összes mozgóképet közlő médiaszolgáltatásra kiterjesztették. A filmeket és más tévéműsorokat félóránként lehet reklámokkal megszakítani, s szigorú szabályok mellett lehetőség lesz a "termékelhelyezésre" is.

Az 1997-es "televíziózás határok nélkül" irányelvet módosító új szabályozás bizonyos műsoroknál engedélyezi a televíziós termékelhelyezést. Tilos lesz a termékelhelyezés a híradókban, ismeretterjesztő, illetve gyerekműsorokban, s egyes tagállamok betiltanák azt a mozifilmekben, a televízió-sorozatokban, sportközvetítésekben, és olyan esetekben is, amikor egy kereskedő, gyártó teljesen ingyen ad a műsorhoz egy terméket, csak azért, hogy az benne legyen a televízióban. Az irányelv elfogadott szövege kimondja, hogy a nézőket a műsor elején és végén, valamint a műsor közben legalább húszpercenként értesíteni kell arról, hogy az adott műsorban termékelhelyezéssel találkozhatnak. A dohánytermékek termékelhelyezését az EP továbbra is tiltaná.

Az Európai Bizottság 35 percenként engedett volna reklámszünetet, ám az EP módosítást fogadott el, amely szerint a televíziós filmközvetítés közben 30 percenként lehet reklámszünetet tartani. A szabály azonban nem vonatkozna a sorozatokra, a könnyű szórakoztató programokra és a dokumentum jellegű műsorokra. A reklámozás "rövid formái", így a reklám-, illetve teleshopping szpotok minden egyes órában legfeljebb a műsoridő 20 százalékát, vagyis 12 percet tehetnek ki.

A képviselők felszólították a tagállamokat és a Bizottságot, hogy fogadjanak el egy a gyermekműsorok közben történő reklámozással foglalkozó magatartási kódexet. Ez foglalkozna a gyerekműsorok reklámokkal történő megszakítására, a szponzorálásra, egészségtelen ételek és italok (például magas zsír-, cukor- sótartalmú élelmiszerek, alkohol) hirdetésére is.

A módosított irányelv lehetőséget ad a tagországoknak, hogy eltérjenek a származási ország elvétől abban az esetben, ha egy másik tagállam joghatósága alatt álló szolgáltató kimondottan a szigorúbb szabályok elkerülése érdekében telepedett le az adott tagországban. Ekkor a tagállamok részletesebb vagy szigorúbb szabályozást vezethetnek be. A szabályozás szól a diszkriminációellenességről és a gyermekek védelméről is. forrás: EUvonal.hu

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo