A mobilszolgáltatóknak nem tetszik

A július közepén bemutatásra kerülő módosított brüsszeli szabálytervezet értelmében a mobiltelefonnal külföldön folytatott helyi beszélgetések díja 50-70 százalékkal csökkenhet, de néhány centtel az otthoni belföldi beszélgetési díjtételek felett marad. A mobilszolgáltatók inkább maguk döntenének a díjakról.

A külföldről kezdeményezett nemzetközi beszélgetések pedig akár olcsóbbak is lehetnek a hazai területről kezdeményezetteknél. A fogadott hívások passzív roaming díja az EU területén teljes egészében megszűnik. Brüsszel ennek érdekében ellenőrzése alá vonja mind a végfelhasználóknak számlázott díjakat, mind pedig a szolgáltatók egymás között elszámolt tarifáit. Eredetileg az Európai Bizottság a bel- és külföldi díjak teljes egységesítését tervezte.

Brüsszel átlépte a határt?

Brüsszel szándéka, hogy bevett gyakorlattal ellentétben a nagykereskedelmi díjak mellett a kiskereskedelmi díjakat is szabályozni kívánja, ellentmond minden eddigi szabályozási szokásjoggal. Valakinek állnia kell majd a mobilszolgáltatóknál felmerülő költségeket - fogalmazta meg aggályait az RTR műsorszórási és távközlési felügyelet távközlési ügyekért felelős igazgatója. Ennek egyik módja a belföldi díjtételek megemelése lehet, ami hátrányosan érintheti a magán előfizetőket és kedvezhet az üzleti előfizetőknek, mivel a roaming bevételek nagyobbik hányada tőlük származik. A lépés az ágazati konszolidációt is elősegítené, ami viszont szolgáltatók választékának csökkenéséhez vezetne.

Inkább maguk

A szolgáltatók Brüsszel javaslatával szemben saját kezükben szeretnék tartani a roaming díjak megszabását, ezért a sokat utazó ügyfeleik számára inkább kedvező roaming díjakat kínáló előfizetési csomagokat állítanának össze anélkül, hogy a pontos roaming díjakat egyeztetniük kellene Brüsszellel. Véleményük szerint az előfizetők egy része a kedvezőbb belföldi díjakat, egy másik része pedig a kedvezőbb roaming díjakat részesíti előnyben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo